Ülök az autómban. Apró zöld táblák jönnek felém az út szélén. Nagy fehér számokkal jelzik, fogynak a kilométerek. Egyenletes sebességgel jelennek meg majd tűnnek el, kiszámíthatóak.  Mérföldkövek.

Élem az életem. Apró jelek jönnek felém az úton, jelzik, valami megváltozik. Ugyan egyenletes sebességgel haladok, de feltűnésük véletlenszerű, kiszámíthatatlan. Mérföldkövek.

Mérföldkő lehet bármi, egy pillanat, egy mozdulat, egy ölelés, egy szó, egy tett, egy jutalom, egy válveregetés. A változást azonnal nem is észleljük. Néhány nappal később tisztul a köd, s kristályosodik a pont.  Legtöbbször azonban még ekkor sem, egész sok idő eltelik míg feleszmélünk, az volt a mérföldkő. Ott, akkor. A mérföldköveket egymás után helyezve kirajzolódik utunk. Látjuk a kanyarokat, a tévutakat, a keresztutakat, amiket megtettünk korábban. Hogy kinek mennyi van, egyéne válogatja. Egy viszont biztos, változást hoznak. Ha elérünk egyet, addigi életünk nem lesz olyan mint előtte, más mederbe halad tovább, lehet hogy nem egetrengető a változás, de megtörtént. Fel tudunk-e rájuk készülni? Nem, biztos nem. A véletlen dolgokra nem lehet. Valaki egyetlen mérföldkőre vár egész életében, mégsem éri el. Az élet írja, mi éljük. S hogy előre felismerjük őket az is hiú ábránd. Egyetlen dolgot tehetünk, alkalmazkodunk!
Élem az életem. Apró jelek jönnek felém az úton, jelzik valami megváltozik....

Esik, mit nem szakad. Dézsából öntik, egész nap. Az ősz elengedhetetlen velejárója, sokak napi életritmusának megkeserítője. Jönnek a dilemmák: "Esőkabát vagy ernyő?" "Nincs is vízálló cipőm!". "Most hagyhatom itt a bringám!" Pedig én szeretem. Hallgatni kopogását az ablakon, érezni frissítő erejét. Belélegezni, ahogy tisztul a levegő körülöttem, akár egy nagymosás után. Érezni bőrömön a parányi hideg vízcseppek hűsítő gurulását. Nézni ahogy az őszi lehullott falevelek elúsznak és tovatűnnek a vízgyűjtőkben, vagy ahogy az esőcsatornákból ömlenek a mini vízesések.  Ilyenkor minden valahogy csendesebb, valahogy tisztább, valahogy frissebb...Egy jel a feltöltődésre!

2012. szeptember 29. Nyereségvágyból ölte meg a gödöllői nőt... Felrobbant egy kocsma Mándokon..., Hatástalanítottak egy bombát Szolnokon... Símaszkosok zálogházat raboltak Siófokon... Tizenhat éves diáktársát verte meg boxerrel Debrecenben egy lány... Három macskákat lőtt agyon egy férfi Sárbogárdon... Majdnem megfulladt egy magyar focista Gyönkön... Öt halálos baleset az utakon... Fegyveres álrendőrök mobiltelefonokat szállító kamiont raboltak Vecsésen... Fejbe lőtt áldozat koponyáját nézhették a kutatók éjszakáján....

...és ezek csak az első mondatok a mai tv2 TÉNYEK műsorából.. Mindenhol fröcsög a vér, fél óra erőszak, botrány, bűnügy, katasztrófa. Minden negatívum. Tényleg ezek a legfontosabb hírek mára? Tényleg ezek érdeklik az embereket szombaton? Ha a magyar lakosság letargiába szorítása a cél, azt hiszem jó úton járnak. A szomorúságot csak tetézi, más csatornákon sincs ez máshogy. Harminc perc alatt igen mélyre lehet zuhanni ha valaki végignézi... El is értem a nap mélypontját (köszönöm tisztelt hírszerkesztők) mára, s ezen ma már a műsort követő, lengén odadobott, mély dekoltázsú időjárás jelentő sem segít! Az hiszem legközelebb csak arra leszek kíváncsi milyen lesz az idő! Csak pozitívan! :)

Volt már úgy, hogy akartál valamit mondani és csak kerested a szavakat, nem találtad a megfelelőt és így néma maradtál? Akartál már mondani valamit, a szavak már megvoltak, de mégsem tetted meg, s ezt meg is bántad? Mondtak neked már olyat, ami szíven talált, s leírva negyed akkora hatást sem váltott volna ki? Jártál már úgy, hogy elmondtál valamit, s később megváltoztak a dolgok emiatt, ha más nem megkönnyebültél? Valószínűsítem valamelyik előfordult veled. Bekerültél te is már a szavak mezejébe. Egy sajátos erőtérbe, amely vonz, vagy taszít, sokszor nyomaszt, mosolyra fakaszt, vagy sírásra görbít, legyél akár beszélő, akár hallgató. A szavakat leírhatod, bemagolhatod, de igazán csak akkor hatnak, ha hangokká válnak. Kimondva, kendőzetlenül. Ugye hevesen vert a szíved amikor először szerelmet vallottál, s nem volt alacsonyabb a pulzusod akkor sem, ha azt közölték veled vége. Egy jó hírt meghallani épp olyan kellemes érzés mint elmondani. Igaz ezek mind csak egy pillanat tört részét teszik ki, de örökre csenghet szó, zúghat gondolat, amely elhagyta szánkat, vagy odaért a fülünkhöz. A szavak mezeje kemény dió. Leírni könnyebb, elmondani mindig nehezebb. Az írás ugyanis személytelenebb. Be lehet burkolózni a betűk mögé, magunk elé tudjuk tartani a lapot., s máris eltűnik a szerzője. Nem látszik az arc, nem látszik a szem. Odaállni valaki elé vállalva magunkat s gondolatainkat értelmes mondatokká szőni, majd azokat kimondani, sokkal nehezebb. Látszik az arc, látszik a szem. A szavak mezejében boldogulni nem egyszerű. Sokan meg sem próbálják. A digitális korszakban meg végképp kezdünk elkanyarodni az írásbeliség felé. SMS-eket pötyögünk, E-maileket írunk, csevegünk, jóformán hatástalanul, ahelyett hogy leülnénk egymással szemben és kimondanánk a szavakat. A szó elszáll az írás megmarad, ugyan (még a digitális is) én mégis azt mondom a kimondott szónak súlya van! A kimondott szavak mezeje nehéz tér, de igazi jellemeket kovácsol, nem kellene hát neki hátat fordítani s eltűnni a személytelenség útvesztőjében.

365 nap telt el...Egy éve írt bejegyzésemre reflektálva az alábbiakról számolhatok be: A szárnyaim tényleg nem nőttek ki, biciklizni még mindig tudok, és még szőke a hajam. Egészségi állapotom jónak mondható, lekiállapotom magasan szárnyal. A kitűzött, irányt azóta is tartom, majd a környezetem eldönti helyes-e, én mindenesetre jól érzem magam! Sok célom sikerült megvalósítottam, de szerencsére mindig jönnek újak, most is van jó pár kitűzött, küzdök is értük rendesen. Figyelem a csillagok állását, keresem a "kincseket", igyekszem Embernek maradni bárhol is járok, és még mindig a mögöttes tartalom érdekel! Köszönöm tehát JÓL VAGYOK, s egy év múlva is az leszek!

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Ha úgy érzed hogy elfáradtál nehéz volt a nap Minden jobb lesz fogd csak meg a hideg poharat! Visszahozza jókedved a sok sok buborék, csak igyál most velem, ebből sosem elég! Gyere igyál!" - szólt a lüktető hulala ritmus a tv-reklámból. S tényleg, ittuk is rendesen, én például csak ezt! (Na jó az ET-ŰD-öt is néha) bevallom azért nem mindig hidegen, s nem is csak a nehéz napokon! A nagy választék ugyan kimerült a szőlő a meggy, és a málna (állítólag narancs is volt, de én arra nem emlékszem) ízesítésben, de legalább nem zavarodtunk össze a nagy kínálatban, pár merőben eltérő íz közül csak el tudtuk dönteni melyiket is akarjuk inni. 1973-tól gyártották, a 80-as években csúcsokat döngetett a nemes nedű, még a cseszlovákok is gyártották a magyar recept alapján. Végre egy hungaricum, amit köszönhetünk a Délalföldi Pincegazdaságnak, na meg persze dr. Kállay Miklós és Sárkány Péter feltalálók receptúrájának. A sötétzöld, szinte törhetetlen kétdecis üvegek jellegzetes alakja, a levakarhatatlan sárga címke, és a gyűjtésre is készített kupakok (50 db-ot kellett beküldeni és sorsoltak) tették egyedivé a dúsbuborékos üdítőt. A meggy és a málna mindig pirosra festette nyelvünket, a szőlő íze meg hasonlított a Traubira (sokszor nem is éreztem különbséget)

90-re eltűntek az ABCk-ből, jött a PEPSI és a COCA-COLA termékcsalád, ám pár éve újra helyet követel az üdítők sorában, immár PET-palackos kiszerelésben, bővített ízekkel. (bodza és kóla is van már) A hamisítatlan zöld szín szerencsére megmaradt, mint ahogy az íz is a régi. Szóval újra szólhat a szlogen: Itt a MÁRKA, itta már ma? - Jelentem, nem de ez csak órák kérdése! :)

Mindenkinek van egy városa, amelyben él. Lehet kisváros vagy metropolis, zajos vagy csendes, nyüzsgő vagy nyugodt, koszos vagy tiszta, világos vagy sötét. Benne élsz, ismered jól, mert a tiéd. Itt ébredsz, dolgozol, pihensz, múlatod az időd, számolod a napokat. Hallgatod a reggel elsuhanó buszok zaját, az esti neonfények itt kísérnek haza. Reggel morog a kukásautó, ráddudálnak a zebrán, szirénézó autók sietnek életet menteni. Ismersz minden sarkot, minden padot, minden utcát, minden teret. A városod a világod, végtelenül. Pedig mindennek van vége, és a városon túl is van valami. Lehet nem érdekel, de egy napon jönni fog valaki aki kézenfog és elvezet. először a határig, majd egyre messzebb. Tovább el, ahol már nem látszódnak a város fényei, ahol már elhalkulnak a dudaszók, ahol már nem zörög a villamos. Félve lépdelsz mellette, nem ismered a célját. Ám az első lépések után érzed, a szeretet vezérli. Egyre könyebben bízod rá magad, és már nem félsz lábnyomát követni. Célja nem más, minthogy megossza veled azt, ami az övé is, örömet szerez, és boldogságot hoz. Ahogy lassan távolodtok, rájössz már, tényleg mindenen túl van valami, s ez a valami meleg, szépséges, és simogató. Városod ugyan véget ért, de életed nem. A vége táblánál kezdődik csak igazán el. A jól megszokott kis szürke utcákon, és tereken kívül létezik egy izgalmasabb, nagyobb, kalandokkal teli hely, egy másik város. Létezik ilyen. S létezik ilyen idegenvezető is!

[caption id="attachment_3194" align="aligncenter" width="298"] A városon túl[/caption]

Gyerekkoromban szerettem köveket dobálni a tóba. Mindegy volt kicsi, vagy nagy, mindig hullámzott, és csobbant. Ez is volt a lényeg, rombolni a víztükröt. Az hogy mi lesz a kövekkel, mekkora hullámokat gerjeszt, hová kerül a dobás után nem érdekelt, jött a következő, amellyel megint megtörhettem a rendet. Felnőttem, köveket már nem dobálok, ellenben jeleket igen. Jeleket a nagyvilágba. Puszta létemmel, megjelenésemmel, cselekedeteimmel. Rombolom a rendet megint, egyetlen különbség van csupán, most már érdekel hová is kerül, milyen érzést generál, kiben mit vált ki. Visszaigazolások. Fontosak. Csak ne lennének sokszor rejtve. Mert a virtuális világunkban egyre több sajnos, elfedve marad. A bizonytalanság meg nő, jó úton járok, jó dolgokat teszek, mosolyra görbítem a szájakat, nem vagyok túl sok? Millió kérdés, majdnem annyi, amennyi kő van a tóparton...A végén még azt is el kell dönteni, érdemes-e még dobálózni?

[caption id="attachment_3178" align="aligncenter" width="491"] Varga Móni: Kacsázás a Dunánál[/caption]

Nemrég egy archív műsort hallgattam a rádióban. 1985-ös beszélgetés egy idős hölggyel, aki addigra már 40 országot megjárt, s nem mellesleg élményeit meg is osztotta írásaiban. Ő mesélte, hogy az utazásnak három szakasza van:

1. Az előkészületek

Tulajdonképpen attól a pillanattól kezdve hogy, megfogalmazódik bennünk, a gondolat, "ide el kell mennünk". Ajánlása szerint nyújtsunk a lehető leghosszabbra, készüljünk az országra, tanuljunk meg legalább ötvenszót az ottani nyelvből, nézelődjünk könyvtárakban, járjuk körbe a kultúráját, ismerkedjünk a helyi gasztronómiával.

2. Az utazás

Ami akkor kezdődik amikor becsukjuk az otthonunk ajtaját, s addig tart amíg újra át nem lépünk azon az ajtón.
A három szakasz közül ez mindig a legrövidebb.

3. Az emlékek

Az utolsó szakasz mindig a leghosszabb. Egy-egy útnak nincs vége azzal, hogy hazaértünk, mert elhozzuk az érzést, az emlékeket onnan, amik ott lesznek bennünk, végig, amíg csak élünk. " Már negyven országban jártam, s még mindig utazom, igaz már csak az emlékeim között, pontosabban emlékeimmel. A negyven utam most párhuzamosan élem!"

Hát ilyenek ezek a sosincsvége utazások!

Ha két hullám találkozik sok minden történhet. Lehet erősítik egymást, vagy éppen gyengítik, akár olyan mértékben is hogy kioltják egymást. Rezeghetnek azonos frekvencián, de ha időben elcsúsznak, s a hullámhosszuk sem azonos, akkor találkozásuk nem szerencsés, legalábbis a továbbrezgés szempontjából. Rezegnek ugyan tovább, de az idővel csillapodnak, majd elhalnak...

Ha két ember találkozik, sok minden történhet. Lehet erősítik egymást, vagy éppen gyengítik, akár olyan mértékben is hogy kioltják egymást. Rezeghetnek azonos frekvencián, de ha időben elcsúsznak, s a hullámhosszuk sem azonos, akkor találkozásuk nem szerencsés, legalábbis a továbbrezgés szempontjából. Rezegnek ugyan tovább, de az idővel csillapodnak, majd elhalnak...

Az azonos hullámhosszak ezért mindenhol fontosak!