Nemrég egy archív műsort hallgattam a rádióban. 1985-ös beszélgetés egy idős hölggyel, aki addigra már 40 országot megjárt, s nem mellesleg élményeit meg is osztotta írásaiban. Ő mesélte, hogy az utazásnak három szakasza van:
1. Az előkészületek
Tulajdonképpen attól a pillanattól kezdve hogy, megfogalmazódik bennünk, a gondolat, "ide el kell mennünk". Ajánlása szerint nyújtsunk a lehető leghosszabbra, készüljünk az országra, tanuljunk meg legalább ötvenszót az ottani nyelvből, nézelődjünk könyvtárakban, járjuk körbe a kultúráját, ismerkedjünk a helyi gasztronómiával.
2. Az utazás
Ami akkor kezdődik amikor becsukjuk az otthonunk ajtaját, s addig tart amíg újra át nem lépünk azon az ajtón.
A három szakasz közül ez mindig a legrövidebb.
3. Az emlékek
Az utolsó szakasz mindig a leghosszabb. Egy-egy útnak nincs vége azzal, hogy hazaértünk, mert elhozzuk az érzést, az emlékeket onnan, amik ott lesznek bennünk, végig, amíg csak élünk. " Már negyven országban jártam, s még mindig utazom, igaz már csak az emlékeim között, pontosabban emlékeimmel. A negyven utam most párhuzamosan élem!"
Hát ilyenek ezek a sosincsvége utazások!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.