gondolatok mindenről

A mint alma...

2012/01/31. - írta: Garas Attila

Ki ne emlékezne első találkozására a betűkkel? Első pillanatra mindenkinek bonyolult, összeférhetetlen kriksz-krakszok, megfoghatatlan maszlag, amit csak a felnőttek tudnak, értenek, érthetnek. Az ő világuk használja, fel is néztünk rájuk, csodáltunk a misztikumot. Aztán megtanulva a betűket, és helyes sorrendbe téve azokat összeálltak a szavak, majd a mondatok, s legvégül a mögöttes gondolatok. Elsajátítottuk a misztikumot, a kommunikáció alapvető eszközét sajátítottuk el, mindezt hat évesen az első osztályban. Segítségünkre voltak a jó bevált iskolai segédanyagok. Hatalmas táblák lógtak a termek falain. Már felismertünk sok mindent, hisz az óvodában megtanultuk az egyszerű hétköznapi tárgyakat, mindennapos dolgainkat, állatokat. A kimondott nevek első hangjainak megjelölése pofnegyszerűnek tűnt. Bevált módszer: A mint Alma, Á mint Ágy, B mint Béka, C mint Cica...Valahogy így:

Azóta eltelt 25 év. Hétköznapi tárgyaink megváltoztak. Körülvesz a mobiltelefon, a laptop a virtuális világ. Pingvint már csak képen, malacot csak tévében, zebrát az útkereszteződésben látnak. Ingben csak az apjuk jár, építőkockával már sosem játszottak, a xilofont meg meg sem akarják ismerni. Az elavult táblák helyébe újakat akasztanak, egyértelműbb, modern jelölésekkel.

Újra misztikum van előttünk, az ő világuk, csodáljuk is őket. A betűkkel most már nincs gondunk, de az értelmező ábrákkal akad. Most azt tanuljuk, hogy le ne maradjunk!
.

Címkék: jövő élet
Szólj hozzá!

"...részemről mondjunk mancsot"

2012/01/18. - írta: Garas Attila

Rég jártam ezen a vidéken. Itt környéken a méhzümmögés mindennapos tevékenység volt, most is hallom őket a közelben A hét fenyőfa árnyékában mindig meg tudtam pihenni, ahogy látom ezek azóta csak nőttek nőttek. Megvan még a homokgödör is, valamint az általam alkotott Elefánt-csapda is éktelenkedik a mezőn. Egyszer elindultunk az Északi sark felé is a nagy kövek és szirtek mentén, de nem jutottunk túl messze kalandvágyó csapatommal. Most hogy újra erre vetett a sors, eszembe jutott az a nap is, amikor egy szélvihar, olyan erős volt hogy fákat csavart ki tövestül. De özönvíz is volt egykor, minden vízben úszott. Egyébként meg az a hír járja, hogy a Bánatos bozót szomszédságában még mindig menyétek vannak. Egyszer régen megnéztem őket én is de nem találtam egyet sem. Most a hely felé tartok ahol estélyeket lehet rendezni. Merthogy estély lesz ottan. Ünnepelni fogunk, méghozzá születésnapot! A.A: Milne születésnapját! 130 éve született. Sokat köszönhetünk ám neki! Kezemben egy régi térképet szorongatva, baktatok komotosan. Te is láttad már ezt a térképet ugye?

Szólj hozzá!

5,35,45,76,77

2012/01/12. - írta: Garas Attila

Órámra nézek, reggeli fél nyolc, épphogy beragyog a felkelő nap a villamos ablakán. Apró őszes bácsika, összekuporodva az ülésen tollát szorongatja. Egy meggyűrt üres lottószelvényt vesz elő, és ikszelget. Pontosan ötöt. 5, 35, 45, 76, 77. Aztán elteszi őket, s a zsebéből egy marék aprópénzt vesz ki. Tenyerében számolgat, lesz-e elég. Arcán kiül a remény, elmosolyodik. Van. A kiszámolt árat zsebre vágja, majd újra előveszi a szelvényt. Szorítja, mint aki utolsó esélyébe kapaszkodna. Nézegeti, elmélkedik. A következő megállónál gyorsan le is száll. Még látom ahogy első útja a szemközti lottózóba vezet. Talán most sikerül, és szerencsés lesz a napja. -gondolhatja, mint oly sokan mások, amikor oda igyekeznek. Ránézek az órámra: január 13, péntek, háromnegyed nyolc múlt egy perccel..

Címkék: kalendárium
Szólj hozzá!

Összefüggések

2012/01/11. - írta: Garas Attila

Nemrég láttam egy képet, (itt van) amelyen egy magnókazetta és egy ceruza látható egyszerre, alatta a következő írással: "A mai gyerekek SOHA nem fogják meglátni e között a két dolog közt az összefüggést." Valóban. Azzal a kiegészítéssel élnék, hogy a magnókazettákkal már csak a múzeumokban fognak találkozni, esetleg lomtalanításkor kidobott és össze vissza csavarodó szalag hívja fel rá a figyelmét, vagy apu eldugott ereklyéi között lelnek rá. Ceruzával sem biztos fognak találkozni, egy olyan világban, ahol lassan mindent a billentyűzeten írunk, a grafológusok legnagyobb bánatára. Változik a világ, ráadásul gyorsan, s még tűnődni sincs időnk azon, miért is van minden nap adás, ráadásul nem csak egy adón?

 

 

 

Címkék: jövő televizió
Szólj hozzá!

Alulról a negyedik

2012/01/05. - írta: Garas Attila

Fehér összecsukható bottal botorkált a lépcsőházban.
- Segíthetek? - kérdeztem a lift előtt állva.
- Igen, köszönöm.
- Erre jöjjön, hányadikra tetszik menni?
- A bal oldali, oszlop, alulról a negyedik, asszem a második emelet.
- Igen az - feleltem, és megnyomtam a gombot.
A lift hangtalan suhant felfelé. Megállt.
- Ez én vagyok? - érdeklődött
- Igen, megérkeztünk.
- Jó éjszakát!
- Jó éjszakát.
Kiszállt, és ösztönösen jobbra fordult. Én pedig tovább mentem alulról az ötödikre, majd kilépve ösztönösen jobbra fordultam. Azt hiszem csak ebben hasonított életünk...

Címkék: élet
Szólj hozzá!

N.Ú.É.K

2011/12/31. - írta: Garas Attila

Egy centlit nyomott a kezembe, aztán elrohant. A papíron csak négy betű állt NÚÉK! Másnap újra találkoztunk, s említettem neki elírt egy betűt, a B helyett N-t vetettél lapra. Megköszöntem, mire azt válaszolta: Nem, szándékos volt, N mint Nevetős! Nevetős Új Évet Kívánok! Mindenhol BÚÉK van, ettől viszont egyedi. egyébként meg ha nevetős akkor boldog is...Nem igaz? Remélem nem lesz belőle tragikomédia! NUÉK hát mindenkinek! :)

[caption id="attachment_2676" align="aligncenter" width="300" caption="N.U.É.K"][/caption]

Szólj hozzá!

Hab a bajuszon

2011/12/29. - írta: Garas Attila

[caption id="attachment_2665" align="alignleft" width="313" caption="Photo: Mighty Maik"][/caption]

A pilzeni sörgyár kapujában emberek gyülekeznek. Őszes öregurak, egyik-másik kackiás najusszal, mások kalapban bebocsájtásra várakoznak. Beszélgetnek, nevetgélnek, anegdótáznak a múltból. Kik ők? Miért jöttek? S miért vannak ennyien? Pár perc elteltével egy fiatal vezető jön ki eléjük, s tereli befelé az alkalmi csapatot. Egy nagy terembe vezetik őket, ahol elszeparált ülőhelyeket alakítottak ki. Mindenki helyet foglal, egy-egy ablakos boxbante. Beszélgetésnek helye nincs tovább, innen a munkáé a főszerep. Sorban kapják a teli korsó söröket, amiket, kóstolnak, majd pontoznak. Sör a torokban, hab a bajuszon, itt minden érzékszervre szükség van. Illatra, színre elő és utóízre, habkeménységre és még ki tudja hány szempontra vonatkozó skálákon jelölik az éppen vizsgált nedűt. Aztán az eredményeket kiértékelik, átlagolják, osztják szorozzák.
Egyfajta minőségellenőrzés, vagy ha úgy tetszik fogyasztóvédelmi ellenőrzés. A mi védelmünkben tesztelnek, hogy mindig és mindig ugyanazt az ízt érezzük, akárhol is vagyunk egy pilzeni sör társaságában. Nem kémiai összetételt vizsgálnak, nem is a fizikai összetevőket nézik, a szubjektivitás az döntő, már évek óta. S ki ne ismerhetné jobban a pilzeni söröket mint a gyár egykori dolgozói? Ők pedig örömmel tesznek eleget egykori kenyéradó gazdájuk kérésének. Na zdravi! (Egészségükre!)

 
Szólj hozzá!

Gyűjtőszenvedély

2011/12/28. - írta: Garas Attila

- Te gyűjtesz valamit?
- Én semmit.
- Nem hiszem, mert odaadtad a McDonald's-ban a Smart kártyád.
- Ja tényleg, akkor pontokat.
- De van Supershop kártyád is.
- Igen van, azt is használom, sőt Multipont kártyám is van, tudod a MOL-os.
- OMV-nél nem tankolsz?
- De szoktam, mert gyűjtöm a matricákat, borospoharakat akarok venni. Előző akciójukban is részt vettem, egy kenyérpirítót szereztem be vele.
- Más benzinkutakra nem is jársz?
- De, AGIP kártyám is van, minden második tankolásomat ott ejtem meg, most a DIADORA melegítő miatt teszem el a matricákat. ha ott tankolok a PREMIO kártyámra is kapom a pontokat.
- A Tescoban is elteszed a matricákat?
- Persze, ebből van a Fila táskám, most meg Tefal edényekre gyűjtök.
- S a SPAR-os rozsdamentes edényekkel mi lesz?
- Már van 7 matricám!
- Még hogy nem gyűjtesz semmit, ennyi kártya, matrica...Te vagy a marketingesek álomvásárlója. Belegondoltál mennyi pénzt kell így ott hagynod, plusz még rá is kell fizetni, megéri ez neked?
- Figyelj, így is járok vásárolni ez egyfajta ajándék, ingyen.
- Ingyen??? Na számolj egy kicsit utánna...
- Jó, majd számolok, de most megyek beváltom a 10 matricám a MOL-nál,nehogy elfogyjon az ARTDECO szemhéjpúder 990 Ft-ért!

 

 

2 komment

December végére

2011/12/22. - írta: Garas Attila

KARÁCSONYRA - Nyugodt, békés, ízletes, illatos, áldott, szép terítős, meleg, örömteli, beigligazdag, mosolygós, gyertyafényes, meglepetéses, angyalkás, pihenős, hófehér, vajkaramellás, mézédes, csillagszórós, ajándékos, finom, ötletes, boldog - ÜNNEPET,

JÖVŐRE - Boldog, sikeres, egészséges, céltudatos, kalandos, nyugalmas, utazós, képalkotós, élménydús, biztonságos, szeretetteljes, vidám, mosolygós, búfelejtős, limonádés, napsütéses, gondolkodós, barátságos, sportos, optimista
- ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Megjegyzés: A kinek-kinek megfelelő kék szövegrész aláhúzandó! :)

.

Címkék: Karácsony
Szólj hozzá!

Találkozás egy mosollyal

2011/12/19. - írta: Garas Attila

Azt mondják, hogy "Mosolyogj, és az élet visszamosolyog rád!" Eme idézet vezérelt, amikor elindítottam mosolykommandóm. Pár hónapja, mindig mosolygok. Jobbra, és balra, felfelé és lefelé. Tömegközlekedésen, moziban, utcán, áruházban. Nézem az arcokat szemben. Unott, belefáradt, szomorú tekintetek. Nézem a reakciókat, miután rájuk mosolyogtam. Nem sok változás. Okait még vizsgálom, de általában marad ugyanaz a fapofa, néhány kivételtől eltekintve. Az egyikkel épp tegnap este találkoztam. Fülig érő mosoly fogadott. Végre! - meg is örültem. Akkor mégis igaz a mondás? Remélem lesz még szerencsém hozzá!

Címkék: élet
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása