Ki ne emlékezne első találkozására a betűkkel? Első pillanatra mindenkinek bonyolult, összeférhetetlen kriksz-krakszok, megfoghatatlan maszlag, amit csak a felnőttek tudnak, értenek, érthetnek. Az ő világuk használja, fel is néztünk rájuk, csodáltunk a misztikumot. Aztán megtanulva a betűket, és helyes sorrendbe téve azokat összeálltak a szavak, majd a mondatok, s legvégül a mögöttes gondolatok. Elsajátítottuk a misztikumot, a kommunikáció alapvető eszközét sajátítottuk el, mindezt hat évesen az első osztályban. Segítségünkre voltak a jó bevált iskolai segédanyagok. Hatalmas táblák lógtak a termek falain. Már felismertünk sok mindent, hisz az óvodában megtanultuk az egyszerű hétköznapi tárgyakat, mindennapos dolgainkat, állatokat. A kimondott nevek első hangjainak megjelölése pofnegyszerűnek tűnt. Bevált módszer: A mint Alma, Á mint Ágy, B mint Béka, C mint Cica...Valahogy így:
Azóta eltelt 25 év. Hétköznapi tárgyaink megváltoztak. Körülvesz a mobiltelefon, a laptop a virtuális világ. Pingvint már csak képen, malacot csak tévében, zebrát az útkereszteződésben látnak. Ingben csak az apjuk jár, építőkockával már sosem játszottak, a xilofont meg meg sem akarják ismerni. Az elavult táblák helyébe újakat akasztanak, egyértelműbb, modern jelölésekkel.
Újra misztikum van előttünk, az ő világuk, csodáljuk is őket. A betűkkel most már nincs gondunk, de az értelmező ábrákkal akad. Most azt tanuljuk, hogy le ne maradjunk!
.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.