Nevettél már ma? Mondták már neked, hogy értékes vagy? Minek örültél legjobban? Hogy fogadod a kritikákat? Van fogalmad arról, mi jó az emberekben? Vannak őszinte barátaid? Szerinted mitől lenne jobb a világ? Súlyos kérdések...tudom. A válaszok sem egyszerűek, s valószínű még nem is tudsz mindegyikre válaszolni. Lehet még nem laksz kertben, nincs párod, gyereked, de mindezek csak idő kérdése. Ahogy a válaszok is szép lassan megjönnek majd. Mert valahogy ilyen az élet:

“Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon-......egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.” (Ralph Waldo Emerson)

Ilyennek kell lennie. Emerson ugyanis megmondta...:)

Kedvenc ital, kedvenc étel, kedvenc hely, kedvenc dal, kedvenc film...Mennyi mennyi kedvenc dolog! A sok között mindig akad kedvenc. A Kedvenc mindig létezik, maximum nem tudunk róla hogy az. Hogyan ismerjük fel őket? Például úgy hogy a kedvencünk és a magunk találkozásainak száma sokkal valószínűbb, mint amelyiket csak szeretjük. Szubjektív döntéseink alapján kialakul egy kör, amelyben a kedvenc a legszorosabb kapcsolatban van velünk. Keressük a társaságát, s hiányzik ha hosszú idő telik el nélküle. Ilyenkor újra fellapozzuk, megnézzük, meghallgatjuk stb. Ő a kiválasztott, a "legközelebb áll hozzánk" kategóriájában. S hogy mi alapján választunk kedvencet? Ennek a mechanizmusnak a leírása bonyolult. Minden azzal kezdődik hogy érzékeljük, majd befogadjuk, s megnézzük mit is vált ki bennünk. Aztán megtapasztaljuk a hozzá hasonlót, amely vagy jobb vagy rosszabb hatást generál. Máris elkészült egy rangsor, amely legtetején állók esélyesek a "kedvenc" jelzőre. Ha ezek után a rangsor legtetején állókkal időben többször érintkezünk, vagyis keressük a "társaságát" méltán nevezhetjük kedvenceknek. Ha nem akkor csak szeretjük, vagy tetszik, de különösebben nem mozgatja meg a bennünk lévő világot, szinte közömbös számunka. A kedvencek tehát elindítanak egy belső motivációt, amelynek terméke a velük való találkozásban teljesül be, s időről időre ismétlődik, mindaddig amíg nem váltja le egy jobb érzéssel eltöltött újdonság. A kedvencből szeretet dolog lesz, az újból kedvenc. Egy piciny törvény, amit az élet ír. Felteszem a kérdést ezek után: Ugye van kedvenc blogod? :)

Feltűnt mostanában, hogy a legtöbb metrómegálló környékén, alkalmi könyvárusok lepték el a várost. Corvin-negyed, Újpest-központ, Újpest Városkapu...rengeteg használt könyv, párszázért. Bukkanhatunk itt szépirodalomra, antológiára, verseskötetre, novellagyűjteményre, képes albumra, sporttörténelmi írásokra és még sorolhatnám. A kérdések meg csak jönnek....
Honnan ez a temérdek könyv, de még inkább, hogy ez az érdektelenség irántuk? Értéktelenné váltak, pedig a könyvírás nem megy egyről a kettőre. Tudom, próbálom (próbáltam). Van akinek zsigerből jön, de a jól megszerkesztett művek nem órák alatt születnek. Minden könyv mögött van valami munka...ami sokszor megfizethetetlen, legalábbis forintokkal ki nem fejezhető. Kik azok akik ennyire szabadulnak tőlük? Merthogy mindnek volt tulaja korábban, csak már nem kell, valami miatt. Kell a hely a polcon? Sok könyv, sok helyet foglal, s vele a port is tudom. - "Ami nem kell már, azt ki kell dobni!" - szól ezért az aktuális jelmondat, ahelyett hogy letörölnék sorban őket. Tudom hogy folyik egy tendencia, amely a "digitális irodalom" felé tendál, mert így egy kisebb pendrájvon tarthatunk könyvtárszobát, de a Guttenberg galaxis akkor is az marad, amíg világ a világ. Egy könyvet fel lehet lapozni, érzed a szagát amit a lapjai árasztanak, le tudsz vele ülni bárhol, viszed magaddal a vonatra, a metróra. Én például mániákus könyvolvasó és vele könyvhordó vagyok. Ha tudom hogy nem fogom olvasni, akkor is magammal viszem hátha úgy adódik. Ennek csak egyetlen rossz oldala van, minden táska húzza az vállam, de otthon mindig van hely egy új könyvnek! Aztán ott van a "minek tartogassam ha már elolvastam"? - válasz. Miért, nem lehet újra elolvasni, vagy esetleg újra belelapozni, megkeresni egy értékes gondolatot, párbeszédet?-kérdezem erre én. - "Nem, kell az új!" - már hallom is a választ...Az ilyen miért nem jár inkább könyvtárba. Ott aztán semmi nem az övé...Azt hiszem az igazi válasz abban keresendő, hogy a könyvek szabadulnak azokról a helyekről ahol megjelent, és minimum 16 órási üzemidőben működik a televízió. Elveszi az agyakat, és elveszi az időt, megfojtja a könyveket, így kerülnek az utcára a tiszta levegőre, ahol aztán új gazdák polcain lelnek otthonra. Így lesznek az utcán heverő hajléktalan könyvekből, polcra termett művek, rendes családi állapottal. Egy felmérésből kiderül, a magyarok fele nem olvas. Elszomorító, de remélem ez a sok utcai könyvárussal, most kicsit megváltozik. Párszázért.

Foto by: eastvillagedenizen

Tegnap fel kellett vennem a köntösöm. Azt sem tudtam hogy nyissak ablakot pár napja, hogy beengedjem vele a lemenő nap utolsó sugarait, most meg didergek itt a kanapén, s a francnak sincs kedve kinyitni a teraszajtót. Ahogy őszbe csavarodott a természet, úgy hűl a levegő odakint. Sárga levelek zizegnek, állandó társammá szegült az esernyő, és a pulóvereket sem tudom már nélkülözni öltözködésemben. Az időjárással megváltoznak az esték is, akik becsempésznek egy teljesen másik hangulatot a szobák mélyébe. A hideg sör helyett már inkább bort kortyolgatunk, mint ahogy a behűtött limonádé helyett is szívesebben főzünk gyümölcsteát a rezsón. A nap hamarabb nyugodni tér, korán sötétedik, mi pedig átállítjuk vele szervezetünket. Már nincs pezsgés, már nincs rohanás, lassítunk, ki kicsit, ki nagyon. Ha nem is vártuk de eljöttek a hideg, köntösös esték...Ugye te is érzed?

Tegnap feltették nekem ezt a kérdést: Mi lesz velünk egy év múlva? 365 nap, nem is nagy idő, mégis elég nagy ahhoz, hogy még mindig keressem a választ...Szóval nem tudom. Azt meg tudom mondani, hogy mit szeretnék, de hogy az meg is valósuljon arra már nincs garancia. Az élet nem más, mint egy többismeretlenes egyenletrendszer, amit egy (nagyon)sokváltozós függvény (Hogy utáltam ezeket már az egyetem alatt is) ír le. A sok-sok összetevő, ki sem fér erre az oldalra. A környezet, az interakciók, a kölcsönhatások (stb.) és még sorolhatnám a módosító tényezőket. Szóval sok csillag együttállása szükséges a megálmodott kép realizálásához. A megoldás persze még ekkor sem garantált... Jól is állnánk ha ismernénk a megoldóképletet ugyebár? Azért az valószínűsíthető (igen nagy bizonyossággal) hogy jövőre sem nőnek ki a szárnyaim, és nem fogok elfelejteni biciklizni. Biztos hogy szőke maradok, és garantáltan levegőre lesz szükségem az élethez. De hogy egészségi és lelkiállapotom milyen mederbe folyik majd, annak csak az irányát tudom megmondani. Mindenesetre ami rajtam múlik, azt megteszem, s tudom a céljaim, a többit a csillagokra bízom. Azért már 1 nappal közelebb vagyok a válaszhoz! :)

‎"Az életben egyébként sem az a tragédia, ha nem éred el a célodat, hanem az, ha nincs célod, amiért küzdhetnél."

Óriásplakát hirdeti, az új műsort: SZERENCSEKERÉK, minden hétköznap! Egyszer már volt ilyen, vagy 20 éve...ha emlékezetem nem csal, épp 1993-at írtunk, amikor először pördült fel a TV1 (m1 jogelődje) csatornán, ami később aztán a csigatévén (tv2) folytatódott. Megértem hogy hogy retrózunk, de hogy ennyire nincs kreatív ötlet a magyar médiában azt azért nem gondoltam volna... Már a kilencvenes évek elejei megjelenés is egy átvett ötlet (licensz), ami eredetileg az amerikai NBS-n debütált, (most kapaszkodj meg tisztelt olvasó) 1975-ben (!!!), s azóta megszakítás nélkül több mint 5000 epizódot ért meg. A "szerencsés" sorozat újjáélesztésével ismét bebizonyosodik az a teória, csak a biztosra építünk, mert az eredeti új ötlet hordozza magával a kockázatot, amibe belebukhatunk. A retró most menő dolog (persze, én is retrózok ezen hasábokon), s az egykor népszerű vetélkedő, mai is nézők tízezreit fogja leültetni, (így a siker bizonyos szintig garantált, ha más nem legalább a gyártást visszahozza) már ha másért nem akkor a nosztalgia miatt. Bár lehet sokan Mr. Árpa sármja, vagy Klaussmann "mindekitmegcsalok" Viktor reinkarnációja miatt fogják megszakítani a Barátok közt izgalmatlan fejezeteit, vagy a Jóban rosszban aktuális eposzát. Ezek után már várom a Mindent vagy semmit, az Elmebajnokság (az legalább magyar kvízműsor volt) meg a Kerék-bár feltámasztását. De lehet majd Iszak Eszterrel meg Fluor Tomival fogunk amőbát játszani, vagy örökifjú Dévényi Tibi bácsival torpedózni a Story 11-esen vagy Cool 6-on :) Lesz mit néznünk 2012-ben! Egyébként sokat köszönhetünk ennek a vetélkedősorozatnak, megismerkedhettünk a csőd fogalmával, megtudhattuk mit lehet kapni a Keravillban, megtanultunk passzolni, és elkönyveltük a narrátorok hangja kortalan. (ha valaki nem emlékszik egy kis emlékeztető álljon neki: itt) A Szerencsekerék tehát újra pörög, kérdés meddig? Várom a tippeket...

Eljött a színek évszaka, a ködök mámora, az elmúlás időszaka. A madarak hosszú vándorútra indulnak, a fák ledobják zöld gúnyájukat, a mókusok megtöltik éléskamrájukat. Az erdei szarvasbőgést felváltja a darvak lármás krúgatása. Az éjszakákat nem töri meg a kabócák és tücskök ciripelése, mintahogy elmúlik a hajnali békabrekegés nesze is. A természetbe halkan belecsempésződik a nyugalom, amely majd a télben válik teljessé... Szeretem az őszt, talán annyira mint Petőfi...Vigyázzunk, "föl ne keltsük álmából a Szendergő természetet."

Úgy ment el ahogy jött, forrón. Elment, még csak nem is köszönt, bár amikor jött akkor sem mutatkozott be. Átgázolt rajtam is, rajtad is. Felkavart, csak néha nyugtatott, lefröcskölt, megúsztatott. Megégetett. Lehet téged épp le? Engem egyszer igen, le. Az utolsó napokban csak itatott, csak itatott. Nem tudtam már mi hiányzik, a literek csak úgy gurultak le torkomon. Gondolom te is sokat ittál, ezt tanácsolta az orvos is! Nem igaz? Volt hogy hetekre eltűnt, nem is láttam a nyomát, mély sártengerből érezhettem csak még itt van, még jönni fog. Azokon a napokon te is kerested velem együtt igaz? Hozott ajándékot, megjutalmazott egy két szép emlékkel, ami kitörölhetetlenül ott marad elmémben. Te mit kaptál? Sok örömet, nevetést, vagy bánatot? Új arcokat? Vagy a régieket új köntösben? Voltak napok amikor lenyűgözött. Ahogy reggelente belopta magát hozzám, s feltöltött. Téged is felkeltett olykor korán? Gondolom azért inkább a késői fekvés volt vele jellemzőbb, ahogy nálam is. Sokszor belevitt az éjszakába. Belerángatott mindenféle rendezvénybe, fesztiválba. Ja és csak etetett, csak etetett Állandóan grillezni akart, mindegy volt neki csak szabadtűzön készüljön. S az a rengeteg sör, és bor amit meg kellett innom a jelenlétében. Te hány kilót híztál? Itt volt nem egészen három hónapig, de olyan gyorsan elröpült, hogy csak kavargok az élményekkel. Sok mindent itt hagyott, lesz időm feldolgozni azt hiszem...Mindenesetre itt lesz jövőre is, megmondta. S hogy várom-e? Nem tudom, te már tudod? Egyet azért leszögezhetünk, A NYÁR nélkül lehet élni de nem érdemes...Vele valahogy kerekebb a világ! Ugye? :)

Nemrég feltettem barátomnak azt a kérdést, szerinte vannak-e biztos pontok az életben? - Nemleges választ kaptam, vagyis az Ő véleménye szerint ilyenek nincsenek. Pedig lennie kell, már csak a viszonyítás miatt is...Valahonnan elindulunk, valahová tartunk, az nem lehet hogy csak úgy tengünk-lengünk a nagyvilágban. Kellenek a fix pontok, mert fontosak. Felgyorsult világunkban megtalálni is nehezebb őket, kifinomult szűrőrendszereket kell évek hosszú során kialakítani bennünk, hogy megleljük a biztosat. S sokszor ez sem elég, saját bőrünk "megperzselésével" tapasztaljuk, nem is olyan biztos volt a biztosnak hitt. Csalódunk, de újra és újra keressük pontjainkat. "Az idő mindent eldönt" jól tudjuk, így van ez a pontokkal is...de ha már leltünk egyet, amiről bebizonyosodott hogy fix, akkor azt jól látható helyre tűzzük ki az "életünk parafatábláján". Mert innen akármerre indulunk is, mindig tudjuk merre járunk, sőt mindig vissza is térhetünk, Ekkor legalább egy dologról tudjuk, hogy nem (vagyis inkább csak lassan) változik! Hiszen minden változik, de nem mindegy milyen mértékben, milyen gyorsan, vagyis tudunk e alkalmazkodni hozzá vagy sem. Rugalmasságunkat pedig nem az idő fogja eldönteni! Lehet igaza volt a barátomnak...tényleg nincsenek fix pontok, csak nagyon lassan változók. Maradjunk ennyiben! :)

Emlékezz arra, hogy a boldogság nem attól függ,
hogy ki vagy vagy mi van neked,
egyedül attól függ, hogy mit gondolsz."
/Dale Carnegie/