A hétvégén megtekintett Cinema Paradiso egyik jelenetében összeakadtam az alábbi kis történettel, ami nagyon "szíven" ütött:
"Egyszer régen ünnepséget rendezett egy öreg király. Összegyűltek a királyság legszebb hercegkisasszonyai. Az egyik katona, aki éppen őrségben állt, látta amint megérkezik a király lánya. Ő volt a legszebb mind közül. A katona tüstént beleszeretett, de hát hogy jön egy egyszerű, szegény katona a király lányához? Telt múlt az idő, s egy szép napon amikor újra őrségben állt, megint találkozott a királykisasszonnyal. Elmondta hát neki, nem tud többé nélküle élni. A leányra olyan nagy hatással volt a katona feneketlen szenvedélye, hogy azt mondta: Ha képes vagy, hogy várjál rám száz napon át és száz éjjelen át az erkélyem alatt, akkor a tiéd leszek. Jól van, mondta a katona, s fogta magát odaállt a balkon alá. Várt egy napot, aztán még egyet, aztán tíz napot, aztán húsz napot, a királyleány pedig minden este kinézett az ablakon, és látta a katonát aki egy tapodtat sem mozdult. Esett az eső, fújt a szél, szakadt a hó, de ő még mindig ott volt. A madarak rápiszkítottak, a méhek összecsipkedték, de Ő nem mozdult onnan, ott ült egyedül. Aztán kilencven nap elteltével, már egészen összeaszalódott, sápadt volt, és a szeméből megállíthatatlanul csöpögni kezdtek a könnyek. Nem tudta visszatartani, s annyira gyönge volt már hogy ahhoz sem volt ereje hogy elaludjon. Közben a királykisasszony egyre csak nézte őt, és amikor eljött az utolsó éjszaka, a katona egyszer csak felállt, fogta a székét és örökre elment. Elment, éppen a végén. Pedig csak még egy éjszaka és a királylány az övé lett volna! "
A történetet az öreg mozigépész meséli "fogadott" fiának, és jóbarátjának, választ nem ad, Ő nem érti.
De miért is ment el, miért adta fel a cél előtt?
Talán beleszeretett egy másik lányba ezidő alatt, aligha...vagy teljesen elfáradt a várakozásban? Nem hiszem.Esetleg meggondolta magát, nem tudom elképzelni. A pontos válasz csak később tudjuk meg a fiú tolmácsolásában:
A katona úgy gondolta, lehet hogy a lány nem tartotta volna meg az ígéretét. Az pedig szörnyű lett volna, abba belehalt volna. Így legalább kilencvenkilenc éjszakán abban az illúzióba ringathatta magát, hogy a lány vár rá....
Mondtam hogy üt, mint ahogy maga a film is. Egy megható történet a felnőtté válásról, a barátságról, a szerelemről... Aki látta már az tudja, aki meg nem az pótolja tüstént! :D
Nemrég film, mostan rockopera, tavasszal táncjáték. Faló itt, faló ott. Úgy látszik annak ellenére, hogy már csak a romjai léteznek Trója hasonlít Rómára: "örök város". Elnyűhetetlen és rengeteg bőrt le lehet róla húzni... Bevált sztori ráadásul történelmi, mi több ókori, félkész a siker. Manapság úgyis ez megy. Kevés új ötlet, a kreatívitás kimerül abban, hogy folytatunk valamit (ami korábban sikeres volt), vagy újraforgatunk ezt-azt. Semmi kockázat, a bevétel így kalkulálható. Sajnálatosan ez is piaci irányítású, vagyis a befektetők (hívjuk inkább őket producereknek) csak olyanhoz nyúlnak, ami biztos bevételt hozhat. Így vész el rengeteg új ötlet, kreatív alkotás, így kapnak kevesebb hírverést az egyedi ötleteken alapuló dolgok, legyen az film, vagy zene, vagy bármi. Sokszor mégcsak nem is sejtjük, hogy ilyen már volt, csak egyszerűen valami ismerős, deja vu, akár egy jelenet, akár egy dallam... Így nőnek ki gombamódra a falovak, s így válik elcsépelté, unalmassá, csapból csöpögőssé egy-egy jó dolog. A világ egy helyben toporog, s ezen még a műanyag lovak is mosolyognak...És Homérosz?
Pár napja csörgött a mobilom és egy bájos női hang szólt a vonal túlsó végén. Addig nem is lett volna baj ha bájcsevejre hív, de sajnos egy holland biztosító nevében akart bebiztosítani minden ellen. Elhajtottam. Elárulta viszont, hogy a telefonszolgáltatóm adta ki a számom és az adataimat. Most akkor, hogy van ez a személyes adatok kezelése kérdés? Ha nem csal az emlékezetemben, anno csak ahhoz járultam hozzá, hogy a mobilcég használhassa fel saját marketing tevékenységére. A fentiek szerint pedig valószínű eladták az egész telefonkönyvet, gondolom egy teletáska pénzért, az eseményt meg a következőkkel kommunikálták le: A TELEFONTÁRSASÁG ÉS A BIZTOSÍTÓ közös ajánlata számomra...Nem tudom kit sajnáljak, magamat, hogy lemaradhattam életem biztosításáról, vagy a lányt akinek végig kell hívogatni egész Magyarországot. Magamat nem fogom, szerencsére azóta nem zaklattak. A lányt se fogom, ez a dolga, ezért kapja a fizetését. Az eljárást viszont igen. Sosem tetszett a telefonos marketing, így meg pláne ha olyanok hívnak fel akiknek elvileg semmi joguk nincs...Pedig nyomulás van "ezerrel". Van, hogy tízszer felhívnak ugyanazzal a lehetőséggel. Hátha, beugrik most és megveszi, megköti, megrendeli. stb. Olyan szót hogy NEM, nem ismernek. De a no, a nein, a nyet, pas szavakat is kitörölte valaki a szótárukból. Számot nem válthatók minden héten, (egyébként se tettem még sosem), így marad az illedelmes, olykor cinikus elköszönés, köszönöm nem, majd ha érdekel keresem én Önöket. Pedig tudom, úgyis Ők hívnak hamarabb...:( Azért ha valaki tud olyat, aki bebiztosít a fentiek ellen, azonnal hívjon fel! :D
Ericsson, Volvo, IKEA, Tetra Pak, SAAB, Electrolux, Nils Holgerson, Ingmar Bergman, Abba, Roxette, H&M, Alfred Nobel....Hogy kerülnek egy bejegyzésbe? Mi a közös bennük? Nagyok, ismertek, és svédek. Egy periférián lévő, szélsőséges természeti adottságokkal rendelkező ország is alkothat nagyot (nagyokat), ha a külső hatásokhoz jól alkalmazkodik, gyorsan és rugalmasan idomul hozzájuk, s azokat maga javára fordítja. Jártam arra, s tapasztaltam is... Nyugodtság a levegőben béke a parton, öröm az emberek arcán. De, hogy honnan is jutott mindez eszembe? Egy svéd közmondásra leletem:
"Aggódj kevesebbet, reménykedj többet,
egyél kevesebbet, rágj többet,
panaszkodj kevesebbet, lélegezz többet,
beszélj kevesebbet, mondj többet,
utálkozz kevesebbet, szeress többet,
és az életben minden jó dolog tiéd lesz!"
Milyen igaz! Mondom én a svédek már csak tudják... :)
.
December 13. napja, Luca. Egy szám, egy névnappal. 13, római számmal XIII, a 12 és a 14 között található egész szám. Prímszám, ikerprím, párja a 11. Egy évben ennyi telihold van, és a Forma-1-ben nincs 13-as számú autó. Általában szerencsétlenséget hoz, (például a rómaiaknál a rombolás és a halál előjele, és Jézust is 13.-án feszítették meg) de van aki pont a szerencséjében bízik. (mondjuk ezen a napon született) . A név latin eredetű, a Lúcia régi magyar alakja. Jelentése a Lux szóból ered: fény, fényesség. Luca napja pedig hagyományok, babonák tömkelege. Az évekkel megannyi népszokás, hagyomány kivész, így a maihoz kötődők is lassan a feledés homályába merülnek. Ma például nem szabad varni, mert a tyúkok fenekét is bevarrhatjuk véletlenül, s ki fog akkor tojást tojni? Manapság kevesen sütnek "Luca-pogácsát" is, amikbe neveket sütöttek, s az először megevett pogácsában talált név lehetett a jövendőbeli), s "Luca-cédulákat" sem dobálunk a tűzbe (tizenhármat készítettek, s minden nap egyet bedobáltak a tűzbe, egy megmaradt karácsonyig, az azon lévő név utalt a jövendőbelire) Ki öltözik ma már belisztezett arccal, fehér köpenybe hogy fakanállal és meszelővel ijesztgesse a lányokat? ("Luca-alakosodás") "Lucaszéket" (Karácsonyig elkészült, s a ráállva felismerhetők a boszorkányok) is kevesen faragnak , mint ahogy "Luca-búzát" (a következő év termésére lehet következtetni) is kevesen vetnek. "Luca-kalendárium" sem készül, s az e napon járó gonosz szellemek elől sem zárkózik be senki...De van helyette Halloween, Hálaadás, meg Valentin, amelyek szépen, lassan beszivárogtak közénk angolszászostól, amerikástól. Kíváncsi lennék ha üzleti érdekek is kapcsolódnának a mai népszokásainkhoz (mert a tengerentúliakhoz igen komolyan hozzánőttek), akkor talán túlélnék a jövőt? Vagy csak a 13-as szám marad meg nekünk, mondjuk az autónkon? Ki tudja ezt...
/ A népszokásokról bővebben itt és itt /Csak ne álmodna az ember, vagy pontosabban csak olyat álmodjon ami valóra is válik! A valótlan álmok kergetése ugyanis nem tesz jót senkinek. Sem az álmodónak, sem a szereplőknek... Sajnos hajlamosan vagyunk egy-egy dolog köré felépíteni egy "saját" álomképet, egy képzelt világot, amely azonban mindig igen-igen törékenyre sikerül. El is törik szüntelenül. Bárhogy is vigyázunk rá...Van hogy egy kedves feleletre építkezünk, vagy egy pár mondatos levél ami táptalajt ad az álmok burjánzásának, de egy kellemes telefonbeszélgetés, egy kép, vagy egy kacér mosoly is lehet a (be)indító ok...Épül, szépül az idővel. Aztán földhöz vágják, szétcsapják, összetörik, elássák. Később meg rádöbbenünk, hogy az egész nem volt más csak, játék a szavakkal, a mozdulatokkal, az ígéretekkel, a kapcsolatokkal. Pedig nap mint nap születnek álmok, s így nap mint nap születnek belőlük csalódások. Csalódni senki sem szeret, de álmodni mindenki. Kegyetlen ellentmondás ez ami az élet velejárója. Be kellene már fejezni az álomkergetést! De ha már az álmok sem maradnak, akkor meg mi ad erőt a mindennapoknak? "Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalul, festett egekbe néz" olvashattuk Vörösmarty versében. El kellene menni szemészhez és korrigálni kancsalságunk. Talán az megoldás lenne a pontos (álom)festésre...
Olvasom egy üzlethelyiség feletti hirdetésben: Bejáratott üzlethelyiség bérleti joga eladó. Bejáratott? Olvastam el még egyszer...Az, bejáratott. Elgondolkodtam. Arról ugyanis már hallottam hogy egy autó bejáratott. ( Idézet a WV műszaki lexikonából: "Bejáratás: Az összes egymáson csúszó alkatrészt (pl. csapágyfelületek, dugattyúk a hengerben vagy dugattyúgyűrűk), illetve a sebességváltó egymáshoz kapcsolódó részeit (egyes fogaskerekek) az új autóba való beszerelésük után be kell járatni.) De hogy egy üzlet? Sejtem hogy arra gondol a "kiíró", hogy az eddigi bérlő jól működő üzletet hagy hátra. Lehetett mondjuk egy élelmiszerbolt, vagy egy zárszaküzlet, biztos sokan ismerték a környéken. - Tudsz egy jó zárboltot? - Igen, a szemközti utca sarkán. S már terjedt is a híre... Amennyiben "funkcióját" nem változtatjuk, biztosan hasonló sikerekben lehet részünk, s jöhet a bejáratott kánaán. De mi van ha a következő bérlő teljesen más területen mozog, és Ő mondjuk fodrászüzletet, vagy tánckellékboltot akar nyitni? Neki sajnos nem bejáratott, ezért kicsit téved a marketinges...Bár ha jól hirdet egy-két helyen, és ismerté teszi az üzletet, idővel ez is is lehet "bejáratott"! S még csak át sem kell helyezni a bejáratot...:D
A nap korán hajtja le decemberben fejét. Délután négy körül már az utcák fényei világítják be a hideg várost. Helga és Vili a meleg nappaliban valami régi VHS videókazettára felvett archív mesét néztek, amikor Helga felkiáltott:
- Ma december 5.-e van!
- És? - szólt vissza flegmán testvére Vili.
- Hát holnap jön a Mikulás!
- Kicsoda? - kérdezte az öcskös érdeklődve.
- A télapó, nagy piros kabátban, hosszú fehér szakállal!- magyarázta Helga.
- Én még sosem láttam Őt.
- Hát persze hogy nem, mert Ő akkor jár amikor éjszaka van. Rénszarvas húzta szánon közlekedik.
- Rénszarvas? Azok nem északon élnek?
- De igen, és Ő is ott él.
- Akkor minek mászkál errefelé kint a hidegben, ráadásul éjszaka?- kérdezte kiváncsian Vili.
- A jó gyerekeknek ajándékot hoz - folytatta Helga.
- Miféle ajándékot?
- Általában csokit, cukorkát.
- Nekem ne hozzon semmit, teleettem magam. Különben is nem tudja mit szeretek.
- De tudja, mindig azt hoz amit szeretünk.
-S honnan tudja, amikor nem kérdezte sosem? Egyezttet anyuékkal?
- Meglehet, azt nem tudom, de csak akkor hoz, ha kitakarítod a cipőd és kiteszed az ablakba!
- Az ablakba? Jóhogy nem az asztalra.
- Azért az ablakba, hogy könnyen boldoguljon az ajándék elhelyezésével. Sok helyre megy ugyanis.
- Akkor Ő nem az Mi télapónk?
- Nem a télapó mindenkié! Gyere takarítsuk ki a cipőinket!
Nézem a héten debütáló kvízműsort a tévében. Már nem pontokkal, zsetonokkal, dobálóznak, kiteszik kötegelve a pénzt, fogdossa csak a játékos. A versenyzők meg a sok pénz láttán "bekattannak". S mindezt élő egyenes adásban! Szemükben - Dagobert bácsihoz hasonlóan - megjelennek a csillogó tekintetek, ami racionális gondolkodásuk addig volt az mind elveszítik. Pszichológia. Persze ehhez kell a nagyszerű castingmunka is, úgy kiválogatni a versenyzőket, hogy kevesebbszer kelljen fizetni...Eddig sikerült is, 3 nap még senki nem nyert egy forintot sem, s ha ezt még megfejeljük azzal, hogy a kérdéseket is rosszul tesszük fel, akkor aztán tényleg csak a műsor nyerhet. Tegnap a következő volt a kérdés: Melyik nem ugyanazt a növényt jelenti? S a válaszok: gyermekláncfű, pitypang, kutyatej, és a réti pipitér...Tudomásom szerint (amit már egy növényhatározó segítségével is alátámasztottam) a pitypang és a gyermekláncfű tényleg ugyanaz a növény...De létezik Anthemis nemzettség (Fészkesvirgázatúak családján belül) amely a pipitéreket foglalja magába, és létezik egy Euphorbia nemzettség, amely pedig a kutyatejféléket gyűjti össze. ( Kutyatejfélék családján belül) Vagyis 4 válasz, 3 különböző faj. Most akkor hogy jelenthetné 3 ugyanazt??? A fenti kérdésre nincs helyes megfejtés. Ha nekem felteszik, akkor ott elvérzek. A szerkesztők szerint a kutyatej = pitypang = gyermekláncfű helyes megfejtést adják. Tévesen. Üröm (szintén egy növényfaj) az örömben a versenyzők is ugyanígy gondolták! :D Tisztelt Szerkesztők! Ha már ennyi pénzről van szó, legalább a kérdések legyenek egyértelműek...Bár ha azok, akkor valaki nyerhet is, az meg nem cél, ugye csak a nézettség? Szánalmas...