Csak ne álmodna az ember, vagy pontosabban csak olyat álmodjon ami valóra is válik! A valótlan álmok kergetése ugyanis nem tesz jót senkinek. Sem az álmodónak, sem a szereplőknek... Sajnos hajlamosan vagyunk egy-egy dolog köré felépíteni egy "saját" álomképet, egy képzelt világot, amely azonban mindig igen-igen törékenyre sikerül. El is törik szüntelenül. Bárhogy is vigyázunk rá...Van hogy egy kedves feleletre építkezünk, vagy egy pár mondatos levél ami táptalajt ad az álmok burjánzásának, de egy kellemes telefonbeszélgetés, egy kép, vagy egy kacér mosoly is lehet a (be)indító ok...Épül, szépül az idővel. Aztán földhöz vágják, szétcsapják, összetörik, elássák. Később meg rádöbbenünk, hogy az egész nem volt más csak, játék a szavakkal, a mozdulatokkal, az ígéretekkel, a kapcsolatokkal. Pedig nap mint nap születnek álmok, s így nap mint nap születnek belőlük csalódások. Csalódni senki sem szeret, de álmodni mindenki. Kegyetlen ellentmondás ez ami az élet velejárója. Be kellene már fejezni az álomkergetést! De ha már az álmok sem maradnak, akkor meg mi ad erőt a mindennapoknak? "Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalul, festett egekbe néz" olvashattuk Vörösmarty versében. El kellene menni szemészhez és korrigálni kancsalságunk. Talán az megoldás lenne a pontos (álom)festésre...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.