Ha kedd, akkor tankolás. Merthogy az elmúlt hetekben minden szerdán emelték az üzemanyag árát. Nem lesz ez másképp sem a jövőben sem. Reggeli tankolásom fizetésekor a benzinkutas hölgy kezdte ajánlgatni a termékeket Tudom kötelező, mint ahogy a postán sem szabadul az ember a lakásbiztosítás, Postaőr, és egyéb termékek ajánlásától.
- Finom friss pékáru?
- Nem köszönöm
- Kávé capuccino?
- Nem köszönöm már ittam.
- Energiaital akciós?
- Köszönöm nem.
- Finom csokigolyó?
- Köszönöm azt nem.
- De boldogsághormon van benne? Csak egyet? Pár perc boldogságért?
- Köszönöm de én azt máshol szerzem be...
- Ön tudja! - s csak mosolygott rám.

Eljövetelemben elgondolkodtam, lehet kellett volna vennem egy dobozzal. Lenne egyel több boldog órám, ráadásul bármikorra eltehetném, hiszen tartósítóval készül és be is van csomagolva! :D

Egy csapatban álltunk a Nagymező sarkán. Már három felé járt az óra, hajnalban. Taxira vártunk, kettőre. Egy srác beállt hozzánk a körbe és bámult. Maga elé, aztán meg minket. Fekete török bőrdzseki, alatta vörös ing, kihajtott gallérral.
- Van valami baj? - kérdeztem.
- Semmi, semmi...
- Látom beálltál a vörösingesekhez!
- Ez nem vörös, ez téglavörös.
- Oké Feri értem én.
- Nem vagyok Feri, Gábor vagyok!
- Ács Gábor?
- Fenét ács, idegenvezető. Majd ha jöttök KOS szigetére ne lepődjetek meg ha én leszek az idegenvezetőtök!
Remélem akkor vörös ingben lesz. Holnap nekikezdek a Pál utcai fiúknak. Újra...
.

Egy pesti szórakozóhely bejáratában három szekrényhátú ember ül bárszéken. Fodrászhoz naponta járnak hogy a sima fejtetőn szépen csillogjanak az éjszaka fényei, a fekete öltönyük feszülősre állítva, megszokott látvány mindenki számára. Egy csapat érkezik épp, akik hangos köszönéssel jelzik megérkeztek. Nem kis meglepetésükre a válasz angolul érkezik:
- Hello! Your jacket in the gardrobe please! - összenéznek, csodálkoznak. - Miért beszélsz hozzánk angolul? Magyarok vagyunk! - szól a társaság lelkes női tagja, aki úgy döntött végére jár a nyelvi kérdésnek. - Az egyik pasas erőt demonstrálva feláll és emelkedett hangon meg is adja a választ: - Tudjátok ide nagyon sok külföldi jár, és örüljetek hogy angolnak néztünk benneteket. Ez pedig egy plusz szolgáltatás, hogy tudunk nemzetköziül! - A társaság láthatóan nagyon örült hogy idegennek nézik hazájában. Annak meg különösen hogy a ruhatár kötelező. Másnap elmentek és beszereztek egy nemzetközi-magyar szótárt!

Történik a belvárosban, délben. Egy barna bőrű, jóképű (vélhetően brazil - legalábbis arcvonásából és hófehér fogaiból ítélve) srác hosszasan ölelkezik egy csinos, szürke kosztümös szőke lánnyal. Mindketten odavannak egymásért. Itt a tavasz, itt a szerelem is. De közeleg az elválás, hiszen csak egy közös ebédre jöttek össze. A hosszú csók után egyik balra, másik jobbra veszi az irányt, pont ellentétes irányba mennek. Körülbelül húsz lépést megtéve a lány hátrafordul, még egy utolsó pillantást vet hódolójára. Reménykedik hátha megfordul Ő is, elcsípheti utoljára tekintetét. Hiába. A srác már telefonját nyomogatva lépdel tovább. Arca rezdületlen, a mosoly már eltűnt, beletemetkezik mobil világába. A lány eléri a sarkot, és még egyszer visszafordul. Látja a fehér inges hátat, amely egyre messzebb kerül tőle. Távolodik térben. Érzései időben. Kölcsöntelen, pedig itt a tavasz!

Gyermekkorom egyetlen barátnője ZIZI volt. Sokszínű és édes. Különleges volt, mert Ő a kezemben is már olvadozott. Bár étvágyam sosem csillapította, tejfogaimat sikerült mind kihullatnom miatta. Szerettem őt, de ezzel nem voltam egyedül. Féltékenységi rohamaim odáig fajultak, hogy eldugtam mindenki elől. Zizivel éjjel nappal együtt voltam. Vele másztam fára, vele néztem az esti mesét, sokszor a suliba is magammal vittem. Elválaszthatatlanok voltunk. Kicsit pufóka volt, de én nem bántam. Minden órám megédesítette. Így éltünk Zizivel ketten. Aztán egy napon Zizi eltűnt. Nem láttam, pedig sokat kerestem. Azóta évek teltek el. Már nem keresem, pedig mostanában újra szoktam látni, de már másokat boldogít. Ők is bedőlnek édeskés, hívogató bájának. Zizi már csak ilyen. Sokszínű. :)

„
Ott ahol a szeretetről gyűlölet beszél, ne keress engem
Ott ahol a tolvaj tiltja másnak a lopást, ne keress engem
Ott ahol a jószándék hiába való, ne keress engem
Ott ahol az igazságot hazug hirdeti, ne keress engem
Ott ahol a törtető csak türelemre int, ne keress engem
Ott ahol az áruló a hűségre tanít, ne keress engem

Mindig ott keress, hol szó az adott szó
Mindig ott keress hol jó a kapott jó
Mindig ott keress, hol tiszta szívvel jársz
Mindig ott keress, ott mindig megtalálsz…
”

Színesedünk. Mi sem bizonyítja jobban ez a mai mérföldkő is. Hírlevelet gyártunk a jövőben. Összeválogatjuk a legjobb, legnépszerűbb cikkeket S elküldjük egy havonta megjelenő füzetecskében. Lehet gyűjteni, archiválni, kinyomtatva magaddal vinni, továbbküldeni...Ráadásul mindegyikben lesz meglepetés, egy csak a HÍRLEVÉL-ben megjelenő bejegyzés. Én nem haboznék, csak két kattintás az egész...
Ez is egyfajta METSZET...saját blogunk METSZETE! :D

Most elmondok egy mesét,amire nem rég akadtam rá.Örülök hogy összefutottunk, kedvenceim az ilyen frappánsan megírt elgondolkodtató történetek. Nem kétséges, metszetben a helye...

"Egyszer volt hol nem volt egy nagyon régi időben, volt egyszer egy sziget, amelyen az emberek összes érzelme lakott. A jó kedv, a szomorúság, a tudat és mint minden más érzelem, a szerelem is. Egy nap közölték az érzelmekkel, hogy a sziget el fog süllyedni. Így hát az érzelmek fogták magukat, felszerelték a hajóikat és elhagyták a szigetet. Csak a szerelem akart az utolsó percig maradni. Mielőtt elsüllyedt volna a sziget, a szerelem végre segítséget kért. A gazdagság ment el egy Luxushajóval. A szerelem megkérdezte: - "Gazdagság, el tudnál engem vinni ?" - "Nem, én nem tudlak elvinni. A hajóm tele van arannyal és ezüsttel.. Itt neked nincs helyed." Így hát megkérdezte a szerelem a büszkeséget, amelyik szintén egy nagyon szép hajóval haladt el előtte. - "Büszkeség, kérlek szépen, elvinnél engem?" - "Szerelem, én sajnos nem tudlak elvinni," mondta a büszkeség, "itt minden tökéletes, te megrongálhatnád a hajómat" A szerelem megkérdezte a szomorúságot, aki elment mellette. - "szomorúság, el tudnál engem vinni?" - "Oh, szerelem," mondta a szomorúság "én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül akarok maradni." A jókedv is elment a szerelem mellett, de ő annyira jól érezte magát, hogy nem is hallotta hogy a szerelem hívja őt. Hirtelen azt mondta egy hang: - "gyere kedves szerelem, én elviszlek téged." Egy öreg beszélt. A szerelem annyira hálás és boldog volt, hogy egészen elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor partra szálltak az öreg elment. A szerelem észrevette, hogy nagyon sokat köszönhet neki és megkérdezte a tudást. - "Tudás, meg tudod nekem mondani, hogy ki segített nekem ?" - " Az idő volt az." mondta a tudás. - "Az idő?" kérdezte a szerelem. Miért segített nekem az idő?" És a tudás erre azt felelte: - "Mert csak az idő érzi, hogy mennyire fontos az életben a Szerelem..." (ismeretelen szerző tollából)
.

Biztos mindenkinek van olyan dolga, amit szívesen elfelejtene a múltjából. Mindenkinek. Egy esemény, egy pillanat, egy rossz élmény. Egy illat, egy személy.. Van olyan ember is, aki egész múltját is letagadná. Pedig azt is mi/ő éltük végig, az is hozzánk tartozik. Lehet elfelejteni? Vagy csak ideiglenesen nem gondolni rá? Kell egyáltalán elfelejteni? Nehéz kérdések, még nehezebb válaszokkal. A legegyszerűbb az lenne ,ha úgy tudna működni az emberi agy, mint a számítógépes vírusirtók. A nem szükséges elemeket karanténba helyezi. Átteszik egy olyan helyre, ami nem is kerülhet használatba. De a valóság nem ilyen, s a kellemetlen emlékek is éppúgy megtalálhatók a fejünkben, mint a kellemes. Ráadásul kitörölhetetlenek. De akkor mit lehet tenni? Ha már kitörölni nem tudjuk, akkor nyomjuk el. A nagy számok törvényét figyelembe véve, "sokkal több" kellemesebb emlékkel ellensúlyozhatók. Így, majd ha gondolatunk a múltból válogat emlékképeket, akkor több esélye lesz annak, hogy nem rossz emléket húz nekünk elő. Így azzal sem lesz problémánk, hogy is fogadjuk el múltunk, hiszen ahogy volt, úgy volt....

Hogy már megint mire akadtam? Pedig nem is csokit akartam venni, de ki tud ezeknek ellenállni? /A csokinak sem, és a RetrÓRA sorozat folytatásának sem...:) / Egyik olvasómnak - kedves, régi, nosztalgikus,egyszerű,szocreál... Az első öt dolog ami bevillant. Nekem: Szerencs, 20g, retro, gyerekkor, és gyűjtés. Szerencs mert itt gyártották. (A Gyár történetét már megénekelte a HVG.hu) 20 g mert minden termék töltősúlyát megjegyeztem. gyerekkorom kedvenc csokija nosztalgikus élményeket ébresztett. S persze a gyűjtés, ami természetesen nálam az A (mint Antilop) betűvel kezdődött, mert legtöbben a nevünk kezdőbetűit kaptuk először. Ezután persze volt aki kigyógyult a szenvedélybetegségéből, de én addig nyúztam szüleimet, amíg össze nem jött a teljes vársorozat, a teljes ABC-vel! Persze ennyi csoki elfogyasztása után azon kívül, hogy teljessé vált a kollekció, csont nélkül bekerültem az osztály legsúlyosabb tagjai közé. Hiába, már a jó öreg szocializmusban is ismerték az a jól bevált marketingfogást: csak csepegtetve adagolni a terméket! A gyűjtőszenvedélyt meg kell lovagolni! Így volt ez a Lutra albummal, a rágókölteményekkel (Donald, Turbó), s így tett a Szerencsi Csokoládégyár is anno. Az Állat ABC névre hallgató termék megtalálható volt minden ABC-ben (hol máshol), de ugyanez volt a helyzet a Várakkal is. Sorakoztak ők egymás mellett. Csak a külső (papír) csomagolás volt más, belül ugyanaz a tejcsokoládét rejtették az aranyszínű alumíniumfóliák. De nem is ez volt a lényeg, hanem a sorozat. Amiért a téren néha verekedtünk is. Tudomásom szerint nemrég támadt fel a termékkör, egy szerencsi kft gyártásában. A hely szellemét örökül kapva, úgy érzem méltó helyre került újjáélesztés. Megkóstolva - jó 20 év távlatából - megállapítható: ízéből mit sem vesztett, ugyanaz a lágy, tejes csoki maradt, ami akkor is volt, gyerekkorom nagy kedvence. Megtanította az állatokat, vele az ABC,t és hizlalt. Ez volt az ára. Ma újra kaptam egy szelet múltat, s már csak másik 32 betű hiányzik a sorozatból! :D