Gyermekkorom egyetlen barátnője ZIZI volt. Sokszínű és édes. Különleges volt, mert Ő a kezemben is már olvadozott. Bár étvágyam sosem csillapította, tejfogaimat sikerült mind kihullatnom miatta. Szerettem őt, de ezzel nem voltam egyedül. Féltékenységi rohamaim odáig fajultak, hogy eldugtam mindenki elől. Zizivel éjjel nappal együtt voltam. Vele másztam fára, vele néztem az esti mesét, sokszor a suliba is magammal vittem. Elválaszthatatlanok voltunk. Kicsit pufóka volt, de én nem bántam. Minden órám megédesítette. Így éltünk Zizivel ketten. Aztán egy napon Zizi eltűnt. Nem láttam, pedig sokat kerestem. Azóta évek teltek el. Már nem keresem, pedig mostanában újra szoktam látni, de már másokat boldogít. Ők is bedőlnek édeskés, hívogató bájának. Zizi már csak ilyen. Sokszínű. :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.