Millennáris, Teátrum, 2011. május 26. este fél nyolc. A naptár még tavaszt ír, de ez este már nyárias. A terem előtt kígyózik a sor, a beléptetés miatt torlódik. Jegykezelés, és karszalagozás, megszokott már a koncertek előtt. Merthogy koncert lesz, messze a tengerentúlról érkezik egy fiatalember aki zongorán és harsonán szokott zenélgetni. Valami Jazz-funk stílusban. A kíváncsiságom a sorral együtt nő, csak a kapu és a köztem lévő távolság ami csökken. Kettéosztott nézőtér, hátul nyugdíjas ücsörgős, elől tombolós állós. Nem volt kérdés hová is helyezkedtem. Bemelegítésnek a hazai funky élet újdonsült zenekarát köszönthettük pár szám erejéig. Klasszikus funky, modern hangszereléssel. Tetszetős darabok a könnyed műfajból, színesítve saját dalokkal, lüktetett, vibrált, átmozgatott. Meleg is lett, s közben a terem is megtelt. Pár ezres létszám ,gyűlt össze, elvégre rétegzene, nem hallgatják minden sarkon. Kilenckor átadták a terepet, bár jó néhányan közülük visszajöttek, hiszen az est "főhősét" kísérni kellett! Ő ugyanis egymaga érkezett, otthon hagyva a zenésztársakat, s magyar jazz zenészekből verbuvált csapattal igyekezett elkápráztatni a nagyérdeműt. Furcsa, de egyúttal örömteli is ez a hazai közönségnek. Itt a jazz-funk világsztár, s hazai muzsikusok húzzák mögötte, tetszetős felállás egy piros-fehér-zöld szívnek, nem igaz? Szőke főhősünk eddigi 12 lemezéről ismert energiával csapott a billentyűk közé, s már az első számmal magasra tette a mércét. Pár perc alatt máris füstöltek a kezek, doboltak a lábak. A koncert előtt valaki azt mondta még a sorban: - Hidd el nagyon jó lesz! - Hazudott. Ez annál sokkal de sokkal jobb volt! Sodródtunk a zenével, amely az első percben felkapott bennünket s két órán át megjáratta velünk mennyet és a poklot. Felejthetetlen utazást tettünk a jazz eme könnyedebb világába. Hangok, fények, szólók, mosolyok, dobbanások...Lüktetés, ováció, szívdobbanás. Percnyi megnyugvást csak a lassú számok simogatása nyújtott, de amint azok véget értek máris utaztunk tovább Mr. Culbertson hullámvasútján. A "csatatéren" sorra robbantak fel a funky bombák, a harsona ágyúszerűen lövöldözött szerteszét, a basszus mint géppuska ropogott. Nem tévedek ha azt mondom mindenkit eltaláltak. Eltaláltak a hangok, eltaláltak az érzések. Meglepő azonban egy jazz koncerten, feszült, koncentrált arcokat látni, akik kottákból olvasva megpróbálják tudásuk legjavát hozzáadni az előadáshoz. De ha ez kell a sikerhez? Kis hazánk nagy zenészei pedig felnőttek a feladathoz. Négy nap alatt összekovácsolódtak, és bebizonyították, hogy létezik az a nyelv, amelyet teljesen mindegy hogy hol, és milyen körülmények között használnak, mindenki megért. Ezt a nyelvet ők beszélik, mi csak hallgatjuk. De szeretve hallgatjuk. Állítólag még sosem volt ilyen közönsége. Legalábbis ezt állította. Elejtett egy mondatot is, amiben arra utalt minden évben ellátogat majd errefelé. Szaván fogjuk... de most még csak az első közös estéért jár a köszönet! Neki, és a fiúknak. Emelem hát kalapom! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.