Itt a kezemben egy papír ötszázas, rajta a bazsajgós Rákóczival, amit még Mányoki mester maszatolt egykoron.  Tiszta, ép, mintha most nyomták volna. Szép látvány, de most összegyűrőm. Kicsit ráncosodik a hadnagy feje, itt ott mély gyűrődés szántja végig, már nem egy katonás fajta bankót szorongatok. Van azonban valami, ami nem változik. Ledobom a földre. Nem illik de megtaposom. Sáros cipővel nyargalok végig rajta. A gyűrődések szántotta "sebekbe" sárdarabok szorulnak. Lassan felismerhetetlenségig mocskoldik szegény fejedelem arcmása. Az a valami azonban továbbra sem változik. Összegyűrve, megtaposva, bekoszolva is ugyanannyit ér mint frissen nyomva: ötszáz forintot. Értéke állandó, és most nem a devizaárfolyamokra gondolok. Ugyanígy van az életben is.
Érhetnek kellemetlen meglepetések, elutasíthatnak, visszadobhatnak, kritizálhatnak. Benne van a pakliban, nem is nehéz kihúzni ezeket a lapokat. Lehet, hogy úgy érzed, hogy már értéktelen vagy, ám mégsem: akárcsak a bankó, értéked soha nem változik. Azok akik szeretnek téged, azoknak továbbra is ugyanannyit érsz, ha épp mélyponton is vagy! Ha kételkednél, akkor gondolj csak a bankjegyre: értékes vagy, s az idővel értéked csak nő, soha nem csökken! Legyen hát mindig nálad egy papír ötszázas! :)