Megszokások. Hosszú-hosszú idők alatt mellénk költöznek, sokszor kitörölhetetlenül itt ragadnak. Rögződnek bennünk, automatikussá válnak, anélkül hogy észrevennék őket. Részt kérnek belőlünk, egy darabot életünkből, teret igényelnek. Ha kellő idő telik el, akkor már-már fojtogatóan ránk telepednek, mi pedig elviseljük ezt a különös szimbiózist. Elviseljük, mert nem tudjuk mivel is állunk szemben. Figyeljük csak meg magunkon /magunkat! Minden nap ugyanazt a lábunk tesszük ki az ágyból, ugyanakkor kelünk, ugyanazt az utat tesszük meg a munkahelyünkre, ugyanott várjuk a buszunk, s minden reggel ugyanazzal a monotóniával isszuk meg reggeli kávénkat. Megszoktuk, s így van jó. Nem is gondolnánk mennyi mindent csinálunk ugyanúgy, ugyanakkor... Ám ha jő egy szellőnyi változás, ami fújhat bárhonnan, akkor döbbenünk rájuk, itt vannak ŐK, a megszokások. Rabul ejtenek, monotóniát adnak, színtelenítenek. Ne várjuk hát meg a szellőket, csináljunk mi magunk vihart. Keljünk hamarabb, menjünk az utca túloldalán, keressünk alternatív útvonalat a munkahelyre, igyuk minden nap máshogy a kávénkat! Változtassunk kicsit, picit, apró dolgokat életünkben. Elsőre biztos nem lesz kényelmes, viszont így elég sokminden kiszínezhető! Mert életünk nem lehet sorminta! :D