Jártam már sokfelé, sok helyen, s gyakran tapasztaltam a látszat sokszor elsődleges. Mindent háttérbe szorít. Fontos a hírnév, a megjelenés, az anyagi ellentételezés. Mindennél fontosabb. Gyerünk nyomjuk le gyorsan, aztán fogd a pénzt (a nővel) s fuss. Összecsapott, érzéstelen, gépies, önző. De van a dolgoknak egy másik előadásmódja is, amikor a legelső helyen teljesen más érzés uralkodik. Szeretem amit csinálok. Más alaphang ez, és fényévekre maga mögött hagyja a többit. Szétfeszíti a házat, minden pillanatban érezhető melegség van mögötte, szerénység és tisztelet övezi. Tisztelet a zene és a közönség iránt egyaránt, szerénység mert a teljesítmény a mérce. Jót jól csinálni! A show businessben ez egyre kevésbé fontos, sajnos. De most jól vagyok, mert a hétvégi koncert (is) rádöbbentett arra a fontos dologra: szívből tenni dolgokat, a legnagyobb erény! A hétvégén ez átjött, köszönet érte! Éliás Jr. koncert volt ugyanis a Moulin Rouge-ban. Szívből koncert, mert úgy az igazi, s a boldog! :D
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.