A 9GAG egyfajta külföldi troll oldal készített egy összeállítást hazánkról....Szellemes de elgondolkodtató!

Ha neked kéne kis hazánkról hasonló összefoglalót csinálni te mit írnál le?

forrás: http://9gag.com/gag/6832266

Mi kell ahhoz hogy sokáig tudj féllábon állni? Érezted már azt, hogy valami túl sokká vált az életedben, mi nem volt meg akkor?  Mi történik ha a mérleg egyik oldalára 1 kg tollat, a másik oldalára 1 kg vasat teszek? A női tornászok mely érzékét kell magasra fejleszteniük, hogy jók legyennek gerendán?

A válasz mindegyikre ugyanaz, és pofonegyszerű : Egyensúly!

Életünkben mégis nehezen találjuk., pedig az élet LEGFONTOSABB dolga! EGYENSÚLYT TEREMTENI! Igen, csupa nagybetűvel: EGYENSÚLY!

Egy rendszer olyan állapota, amikor az egymásra ható erők kiegyenlítik egymást, hatásuk összege zéró. Mondaná a fizikus. Továbbmegyek, a rendszer legtökéletesebb állapota. De mivel minden-mindennel össszefügg az egyensúly megteremtése nehéz. Megtalálni azt, a helyet ahol annyit kapunk amennyit adunk, megérezni hogy annyit edzzünk, amennyit kipihenhetünk, megismerni azt amikor tudom mire mennyi időt szánok, és szánhatok felbecsülhetetlen. S az egyensúlyt nem csak egy-egy részterületen belül kell elérni, hanem az "élet" részterületek között is. Család - Karrier - Barátok - Egészség - Párkapcsolat....stb.

A harmonikus élet titka, amit így leírni nagyon egyszerű, ám a valóságban kivitelezni, lehetetlen. Ideális állapot, de törekedni kell felé. Bizonyos életszakaszokban előtérbe helyeződnek, helyeződhetnek dolgok, ezek a stációk, de a végső stresszmentes világ megteremtése saját magunk egyensúlyától függ!

S ha megvan az egyensúly, akkor elég sokminden kitisztul, helyére kerül, kiértékelődik! Keressük hát meg mielőbb! :)

Minden nap látom őket, az anyukát és a gyerekét. MInden reggel óvoda, időben kell érkezni. Példamutatóan sétálnak, kéz a kézben. Szinte egyszerre lépnek. Szép látvány, mégis különös. Általában a kisgyerekek mennének mindenfelé csak az óvoda írányába nem, de itt most ezt nem látni, egyenesen a cél felé tartanak.  Nincs őszi levél gyűjtése, nincs izgő mozgó kacskaringózás, meg-meg állás, bohóckodás, fegyelmezett léptek, kéz a kézben. Az úttestnél megállnak, forgalmas jelzőlámpamentes, zebrás átkelés lesz. Ritkulnak ugyan az autók de lelépni nem mernek. Az egyik sofőr megáll átengedni a párost. A gyerek lelép az úttestre és meghúzza az anyukáját, aki még mindig a szegélyen áll, szinte kővémeredten.

- Gyere anyu, megálltak! - mondja a kislány mosolyogva, s elindulnak a zebrán át.

Sosem felejtem el a pillanatot, amikor leesett, hogy az anyuka vak.

(Október 15. A Fehér bot (a vakok és gyengénlátók) nemzetközi napja)

1.  Állunk az Alexanderplatz alatt, a piros U-bahn vonalán, és azon tanakodunk, hogy amikor jöttünk errefelé, akkor nem itt álltunk. Tesszük mindezt magyarul. A tanácstalanság kiül az arcunkra, kétségbeesés ugyan nincs, de kapálózásaink jeleznek, gesztikulációinkból kitűnik, nincs egyetértés köztünk merre is tovább. A pad mellett kerekesszékes úriember megelégeli tanakodásunkat, és kedvesen megkérdni merre is akarunk továbbmenni. Mire a padon ülő lány, és a vele szemben ülő férfi is azonnal segítségünkre siet, és készségesen útbaigazít. A másik oldalra menjünk át! Nem kérte Őket senki, maguktól jöttek....

2. Beugrottam Unter Den Lindén lévő szuveníres egyikébe, a köztelző ajándékok beszerzése céljából Amikor a fizetésre került a sor, fényképezőm óvatosan a pultra helyezem. A hölgy mosolyogva adja vissza a centeket, miközben felhívja a figyelmememet hogy vigyázzak a masinámra, mert sok a rabló mostanában....

3.  No most merre is tovább? Megszokott kép bármely nagyvárosban, az utcasarkokon vagy éppen a táblák előtt csoportosuló, épp helymeghatározást végző turisták látványa. Mi sem festhettünk másképp. Egy idősebb hölgy oda is jött hozzánk, és kezünkbe nyomott egy térképet. - Ezzel könyebb lesz! - mondta és mosolyogva távozott...

4. Parkolás a városban vasárnap délután.  Állunk a parkolóautomata előtt, és lányos zavarunkban nem mennek a napok német neveinek rövidítései Sa, mint Samstag? So, mint Sonntag? De most akkor melyik is a szombat? A parkolót éppen elhagyó festőművész mindezt látja, és mosolyogva odaszól: Ne aggódjunk, ma ingyenes mindenhol! - Megspórolt nekünk egy pár eurot..és a Mo-Sa felirattal pedig egyértelműsítette: Samstag = szombat...

5.  A megmaradt Berlini falrészek mellett autózunk, kifelé a városból. Szebbnél szebb graffitik előtt utazunk. Belső sáv, tömeg, épp csak araszolunk. Jó lenne egy-két képet is készíteni. Társunk kihajol az anyósülésről és kattingat, de mindig eléhajt egy autó, és a látvány már nem visszadható. Középkorú hölgyek jönnek mögöttünk, fénykürtölnek, és integetnek menjünk elébük, beengednek bennünket a szélsőbe, pusztán azért, hogy jobb képeket tudjunk készíteni...

Tegnap dél körül kiírást találtam a liftben.

"Tisztelt Lakók!

Ma este a 311-es lakásban születésnapi összejövetelt rendezek. Igyekszünk minél kevésbé zavarni ez alatt a lakók nyugalmát. Az esetleges kellemetlenségekért elnézést kérek!

Üdvözlettel:   aláírás"

Pont volt nálam egy piros filctoll, így hát jókedvemben rákanyarítottam: Boldog születésnapot!

Kora délutáni hazaérkezésemkor, már nem csak ez a komment fogadott, felül, csupa nagybetűvel, kékkel:

"- SZIGETEN BULIZZ"

s alul egy szintén pirossal vakart gondolat:

"- Ne elnézést kérj, legközelebb a Margitsziget vagy valamelyik kocsma nyitva áll előtted!"

Nulltolerancia. Itt semmit, senkinek. Ráadásul a buli még el sem kezdődött....de legalább a ítéletnyílvánítás szabad! Azt hiszem először a fejekben kellene rendet tenni....

Okostelefonok. Multikütyük. Hasznosak. Elnavigálnak, naplóznak, segítenek a bajban. Kiszámolnak, mérnek, megörökítenek. Spórolnak, időbeosztanak. Csupa jó dolog. De milyen áron is? Amit felépítenek, azt máshol lerombolják. Az emberi kapcsolatok pedig átmennek a virtuális térbe. Mindenhol elérnek bennünket. Nem figyelünk már a másikra, csak a kijelzőre. Mindent meg akarunk örökíteni, de egyszer se nézzük vissza...s nem fejben, nem szívben tárolunk hanem memóriakártyára, az élményeket könyvtárakba rakosgatjuk.  A kielégíthetetlen kíváncsiságunkról pedig még nem is beszéltem. Nem jó így, nagyon nem. A gyors technikai változásra nem voltunk felkészülve. Mindennek megvan az ideje, és helye, azt hiszem a kultúra most egy kicsit hátrányban van, s az is nagy kérdés behozza-e a lemaradást...Félek nem....de ha igen akkor a következő közös kávézásom alkalmával már nem kell majd mondanom: "Gyere vissza közénk!"

Itt a kezemben egy papír ötszázas, rajta a bazsajgós Rákóczival, amit még Mányoki mester maszatolt egykoron.  Tiszta, ép, mintha most nyomták volna. Szép látvány, de most összegyűrőm. Kicsit ráncosodik a hadnagy feje, itt ott mély gyűrődés szántja végig, már nem egy katonás fajta bankót szorongatok. Van azonban valami, ami nem változik. Ledobom a földre. Nem illik de megtaposom. Sáros cipővel nyargalok végig rajta. A gyűrődések szántotta "sebekbe" sárdarabok szorulnak. Lassan felismerhetetlenségig mocskoldik szegény fejedelem arcmása. Az a valami azonban továbbra sem változik. Összegyűrve, megtaposva, bekoszolva is ugyanannyit ér mint frissen nyomva: ötszáz forintot. Értéke állandó, és most nem a devizaárfolyamokra gondolok. Ugyanígy van az életben is.
Érhetnek kellemetlen meglepetések, elutasíthatnak, visszadobhatnak, kritizálhatnak. Benne van a pakliban, nem is nehéz kihúzni ezeket a lapokat. Lehet, hogy úgy érzed, hogy már értéktelen vagy, ám mégsem: akárcsak a bankó, értéked soha nem változik. Azok akik szeretnek téged, azoknak továbbra is ugyanannyit érsz, ha épp mélyponton is vagy! Ha kételkednél, akkor gondolj csak a bankjegyre: értékes vagy, s az idővel értéked csak nő, soha nem csökken! Legyen hát mindig nálad egy papír ötszázas! :)

Sok sok emberrel találkozta már, s kezdem azt hinni ebben a piciny országban nagyon kevés olyan ember van,  aki igazán önmaga. Aki nem divatból követ egy zenei irányzatot, aki nem a teljesítményt hajszolja állandóan egy-egy sporteseményen, aki azért olvas el egy könyvet mert érdekli, s azért néz meg egy filmet mert kíváncsi is rá.  Sokkal inkább azt látom hogy kis hazánk nagy fiai és lányai majmolják egymást! Külső ingerekre adott válasz, a belső motivációt teljes elnyomásával. Van ez a szó ciki...ezzel mindent helyretesznek. Tudod amikor kilógsz a sorból, mert nincs rajtad partyszemüveg a Balaton Sundon, vagy nem lóg a seggedig a gatyó, esetleg már nincs tetoválásod, jól látható helyen körbe a mellbimbód körül. Ciki, ha még nem olvastad Miss Úszóniki botránykönyvét,  ha nem tudod hogy Szabó Zsófi éppen kivel jár, ha nem öltözködsz a legújabb havi divat szerint, ha nem láttál egyetlen részt sem az Éjjel-nappal Budapest folytatásos híg moslékból. Divat az értéktelen, a semmitmondó az ostoba, a hülyeség.  Mindez kívülről, a fogyasztó társadalomból és a médiából csöpög.  Kezdem azt érezni, hogy egy óriási birkacsorda közepén vagyok, ahol mindenki a kolomp hangja irányába mozog, én meg állok középen és csodálkozom: "Én nem akarok arra menni!" Engem az érdekel amit a belső diktál! El is indulok szemben az árral! S hogy csináld te is? Egyszerű mint az 1x1: Szeresd amit csinálsz, de méginkább azt csináld amit szeretsz, azzal akit szeretsz, akkor amikor akarod! Keresd meg azokat a dolgokat amiben örömedet leled, keresd meg saját örömforrásaid! Mert azok sosem apadnak ki, a birkanyáj meg előbb utóbb majdcsak szétszéled! :)

Szeretem a gesztenyét! Igaz csak a püré változatával lehet (bárhol, bármikor) elkényeztetni, azt viszont annyira szeretem, hogy gyerekkoromban néha még az élesztőt is sikerült letejszínhabozni, s véletlen megkostolni gesztenye helyett. Mondanom sem kell ahol bejött, ott ki is ürült egy percen belül. Ennek ellenére sosem találkoztam Esztivel. Egészen tegnapig. A kezembe nyomták. A neve valahogy ismerősen csengett, lehet volt is vele futó kalandom, de mély nyomokat akkor még nem hagyott bennem. Ellentétben a tegnappal. Bejött. Már ránézésre láttam, nem egy "mai csirkével" van dolgom, mondhatni megasszonyosodott lelkem. Rénézésre ugyan megmaradt a fiatalos arc, de a fényes aranycsomagolás modern öltözéket tükrözött. Ahogy utánnanéztem ki is ő valőjában, megtaláltam hogy már a 80-as évek elején hódított. Az ötlet gondolom Túró Rudolf mintájára született, csináljunk csokiban forgatott gesztenyerudat, s mivel már volt egy fiúnk, Rudi, legyen egy lányunk Eszti. Meg nem erősített tapasztalatok alapján korábban tej alapú gésztenyepürés massza, mára már csak pürét tartalmaz, így Eszti az idő alatt picit átalakult, miután 2011-ben újra ellepte a boltok polcát. Az ugyan nem valószínű, hogy a mai fiatalok tömege fogja majszolni az iskolapadban eme fenséges deszertet, de biztos lesz gyerek aki két Mars, és egy Snickers között valami másra vágyik. S de jó lesz ha tudni fogja, hogy egy kíváló magyar árut csemegézik épp, amely már szív, és golyó alakban is kapható! Szeretem hát Esztit, szeretem a Retrót, s legközelebb én fogok megkínálni mást Gesztenye Eszterből!

Játszunk most egy kicsit. Vedd elő a naptárad, képzeleted, és a memóriád! Megvan? A feladat az lesz,  hogy minden napból fel kell idézned 1 (azaz egyetlen) másodpercet. Nem többet, egyet...Kezdjük január 1-én!  Menni fog? Kétlem. Könnyítsünk rajta. Minden naphoz találj egy jelzőt s írd oda? Ez talán könnyebb, de félek sok olyan nap lesz amihez nem tudsz írni semmit....

Pedig eltelt majdnem félév ebből az évből, közel 180 nap, ami ugyanennyi másodperc is lenne, vagyis ha egymás után vágnánk, 3 perces kisfilm!  Matt Skuta: A Second Every Day- The First Six Months címmel meg is csinálta, nézzétek csak!

Félelmetes és elgondolkodtató egyben. A te filmedbe ki, vagy mi jelenne meg legtöbbször? Mely helyszínek szerepelnének benne? Milyen pillanatok villanának fel? Elég ha csak egy listát  írsz róla, akkor is tudom: Bármi kerül arra a lapra, az a Tiéd, el nem veszi senki, s felolvasva újra rádöbbensz az élet szép! :)

Ha pedig valami hasonlón töröd a fejed, akkor a mai naptól minden nap írd bele a naptáradba azt az egyetlen szót ami jellemezhetné a napod....fél év múlva érdekes dolgot fogsz tapasztani ha visszaolvasod! Élménydús napokat! :)

45 mp Mérföldkövek