Megyünk egy irányba, tesszük a dolgunkat, haladunk. Felgyorsult világunkban egyre gyorsabban. Nem nézünk, se jobbra, se balra, csak fogjuk a kormányt nyomjuk a gázpedált. Megyünk a tömeggel. A legtöbben már GPS-el navigálunk, más választja meg az utat helyettünk, nincs gond a pontos célba éréssel. Megyünk egy hang után, egy gép nyomán. Ráadásul annyira rohanunk hogy nem érdekel már senkit kit lehetne felvenni, vagy merre lehetne letérni, akár egy rövidebb út felé is. Elhagyjuk a keresztutakat. Sorban. Robogunk a sztrádán. Pedig ha picit lassítanánk, vagy körbenéznénk észrevehetnénk őket. Szebb utak is vannak mint az autópályák!
Az élettel is így van. Más mondja meg merre is járjunk. Megyünk a tömeggel, követünk embereket, irányokat. De eljön az a pillanat amikor valaki megmutat majd egy keresztutat, és gondolkozás nélkül letérünk az addigiról. Még ha nehezebb is lesz, ha több is lesz benne a göröngy, vagy a kanyar, akkor is menni fogunk arra,..Menni végig. Nem tudjuk miért, csak egy belső késztetésből érezzük majd, mennünk kell vele. Az út végét eddig sem láttuk, mégis tudni fogjuk az új (kereszt)út is ugyanoda visz majd csak szebb lesz, és jobb lesz... Mert az út maga a cél! Figyeljünk hát az útjelzőkre! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.