Érdekes nap ez a mai. Reggel majd minden férfi kezében virág: tulipán, hóvirág, szegfű, nárcisz, vagy felismerhetetlen, legyen az cserepes vagy vágott, a szivárvány majd minden színében. Celofánba vagy csak papírba hajtott, szalaggal díszített vagy apró dróttal megerősített. A nap végére mindegyik egy-egy női kézbe vándorol, és este már Ők cipelhetik haza az illatozó csokrokat. "A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól szovjet mintára március 8-án tartották meg. A rendszerváltás után a nőnap Magyarországon is elvesztette eredeti munkásmozgalmi hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál." írja a wikipedia. S valóban, virág, virág hátán. Pedig a mai nap többet jelent egyszerű virágos köszöntésnél. A Föld egyik felét (utolsó információim szerint a nagyobbik) ünnepeljük, az életadó testeket, azokat akiket előre kell engedni az ajtóban, akik gyermekként királylányt játszottak, akiket fusztrál itt Európában, hogy egymillió gyermeket kellene szülni évente pedig ők lassan csak egyre vállalkoznak, ráadásul állandóan aggódnak hol is találják meg a gyermek óta várt királyfit, ahhoz a bizonyos gyermeknemzéshez. Akik többsége megveszik a csokoládéért, s akik néhány perc csacsogással képesek a hímneműeket falmászásra kényszeríteni. Szépek, okosak, és pótolhatatlanok! Boldog Nőnapot hát mára! :)