Tegnapi sétám alkalmával feltűnt egy üvegajtó mögött csaholó hófehér kiskutyus. Ha jól láttam bichon bolognese fajta volt, de mostanában nem szoktam forgatni gyerekkorom egyik kedvenc képeskönyvét, a Kutyakalauzt, így nem állítom biztosan a fajtabesorolást. "Főhősünk" nagyon elemében volt, kapart, ki akart törni, és csak ugatott, csak ugatott. Aztán nyílt az ajtó, s abban a pillanatban csak egy ütközést éreztem bal bokámon. A támadás hátulról ért, egészen felkészületlenül. A gazda intelmei ellenére a hófehér pamacs még egyszer nekem rontott, de ekkor már megmenekültem harapása elől. Tulajdonosunk kicsit lemaradt, ám amikor odaért, tört magyarsággal mondogatta intelmeit kutyuskájának. Nem szabad ilyet csinálni, csúnya kutyus stb. felém csak annyit röppentett: "Nem harap csak lábra támad!"... Az elnézés és a ne haragudjon szavak mindezek után pórázon távoztak, legnagyobb meglepetésemre...Azért örülök, hogy nem torokra..:)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.