Apró, kerek lencsék, rövid orrnyereg, vékony drótvázas kerettel. A fenti szemüvegtípusról 100 emberből 90-nek biztosan egyetlen valaki jut eszébe, s ő nem más mit a 20. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, énekese és költője, John Lennon. Az egykori Beatles alapító 1940. október 9-án született, s már 30 éve hogy nincs közöttünk. Bár csak 40 évet élt, mégis páratlan karriert futott be életében. Megteremtett egy új zenei irányzatot, számtalan örökzöld melódiának adott életet, és rengeteg fülbemászó szöveg pattant ki fejéből. Ki ne ismerné a Beatles fénykorából a "Help", a "She Loves You", a "Close Your Eyes" szerzeményeket, vagy a már szólókarrierjében született "Imagine", a "Woman", vagy a karácsonyi "Happy Xmas" című slágereket. Ahogy a szemüvege is egyedi, Lennon látásmódja is az volt. Fellázadt a békéért (a vietnámi háború ellen), ellenezte a rasszizmust, felemelte szavát a feminizmusért, utált bármifajta diszkriminációt. Lázadó volt. Életének utolsó éveiben beszippantotta a hippimozgalom, amelynek egyik nagykövete lett. Az életről a következőképpen vélekedett: "Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak." Van benne valami ördögi, valami tudatalatti. A szerelemről alkotott nézete ezzel szemben tiszta, és világos, nem véletlen olvashatók idézetei már esküvői meghívókon is: "Ha szeret téged ő, annak van sok kis apró jele, ha gyöngéd, figyelmes és azt kéri, mindig légy vele. Akkor szeret, ebben bizonyos lehetsz, s ahogy nézed, akkor már te is szereted." A kerekded szemüveg "igazi" tulajdonosa, John Lennon ma lenne 70 éves.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.