gondolatok mindenről

Ki főz nekünk ma?

2011/11/25. - írta: Garas Attila

Nem irigylem a mai szakácsokat. Azokat, pedig végképp nem, akik komolyan gondolják azt amit csinálnak! S itt most nem arra gondolok, hogy az ízek, étkek rengetegjében kell kalandozniuk. Ahány ház annyi szokás, ahány konyha annyi íz. Szakmai kihívás "mindent a helyére pakolni", tudják ezt ők jól, ezt választották, ebben profik. De ha az egyik kicsit is jobb az átlagnál, sőt ha Ő a legjobb, ha szívvel-lélekkel teszi mindazt, amit úgy hívnak gasztronómia, ha időt-energiát nem sajnálva képzi magát, fejlődik, ha kellő kreativitással rendelkezik, s még a beszélőkéje is meg van hozzá, akkor sem lesz önálló főzőműsora, hiába álmodik róla minden éjjel. Saját szakácskönyv kiadásában meg nem is kell gondolkoznia, bármilyen egyedi recepteket is tud letenni a tányérra. S miért nem? Mert helyette előrángatnak egy celebet, és inkább tízszer felveszik, majd összevágják, hogy is kell megfelelő sorrendben panírozni a rántott húst, leszűrni a tésztát, és meghámozni a hagymát, minthogy egy különlegesebb étel elkészítését mutatnának be, valami hozzáértővel. Mit sem érnek így a külföldi szakmai tapasztalatszerzési évek, a vendéglátóipari ismeretekkel megtömött iskolaévek, a szakmai plénum előtt letett mestervizsgák, a főnök séfektől ellesett mozdulatok...Helyettük főz más, műsorvezető, tv-s személyiség,ex híradós, szakácskönyvet ad ki humorista, énekes, színész...Lassan már mindenki, aki nem keveri össze a fazekat a tepsivel. Főznek nekünk, főznek egymásnak, velünk meg megetetik az egészet. A valódi tudás, meg megint csak a háttérben marad. Szerencsére, kivételek, és jó példák vannak már itthon is. Hurrá. Nem kell ugyanis minden ételt elSHOWzni...

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://metszetek.blog.hu/api/trackback/id/tr666669731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása