Mindig megfényesítem az almát mielőtt megeszem. Elég párszor megdörzsölnöm az ingem ujján, s máris csillogóan verődik vissza róla minden fénnyaláb. Gusztusos, harapnivaló. De ha egy éles késsel félbevágom, eltűnik a gömbölyű bája. Már semmi kerek nincs benne, s nem is annyira kívánatos, pedig ugyanaz az alma. Viszont felszínre kerülnek rejtett értékei. Előtűnik az, ami eddig számunkra láthatatlan volt. Akárcsak akkor, amikor egy átláthatatlan kerítésre felmászva bekukucskálunk valahová. Más nézőpont, más látnivaló. Látni a láthatatlant. Sokakat persze ez nem érdekel, mert a világ felszínesedik. Csak a külcsín, (ápol és eltakar) félre belbecs. Igaz ez mindenre, termékekre, politikai nézetekre, társadalmi rétegekre, emberi kapcsolatokra. Pedig a dolgok mélyről jönnek. Minden cselekvés (ami egyúttal a külcsín) mögött ott van mélyen a szándék, a belbecs. Másképp nem is történne meg...s mindez csak akkor válik láthatóvá, akkor nyer értelmet ha átnézünk a kerítésen. Vagy éppen készítünk egy metszetet! Így teszek már én is egy ideje...
.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.