Hűvös februári reggel volt amikor kilépett az ajtón. A tegnapi fél üveg bor még éreztette hatását a fejében, halk duruzsolást hallott szüntelenül. Hiába ivott rá két kávét, és bevett egy Algopyrint, a zakatolás nem csendesült. A munkába pedig menni kell, már így is sokat jelentett beteget, amit orvosa utólagos támogatásával legalizált. Felhúzta kesztyűjét, sálját szorosabbra kötötte és elindult. Apró lépteivel már messze távolodott a kaputól, mikor átvillant agyán: A postaláda. Innen már nem mehet vissza, mert elkésne, egyébként meg a szórólapokon és csekkeken kívül nem ürített mást még ebben az évben. Egész délelőttje pocsék volt, a fejfájás ebédig kitartott. A délutáni két tárgyalásán már csak a fáradtság tünetei ültek ki az arcára. Későn végzett a szokásosnál, a félhold fényébe ért csak haza. A reggel elfelejtett ládanyitást ezúttal nem maradt el. A szokásos reklámújságok között azonban, meglepetésre egy fehér, feladó nélküli boríték is fogadta. Érdekes, gondoltam amíg a lépcsőházban felfelé lépdelt. Becsukva az ajtót maga mögött septében lepakolt mindent, és kíváncsian feltépte az borítékot. Egy kézzel írt három sornyi szöveget olvasott:
Tisztelt Hölgyem!
Hetek óta figyelem, s levontam a következtetéseket, őrülten szeretem. Kérem tiszteljen meg jelenlétével este hétkor., a Nagyposta előtt fogom várni. 2011.02.14.
Aláírás itt sincs. Ránézett az órájára, 18:55...azonnal a telefonhoz nyúlt és kapkodva tárcsázott. - István? Ne haragudj hogy most de...mindegy is, indulok, sietek, megvársz? Én is szeretlek Valentínom! - súgta,miután egy könnycsepp gördült rá telefonjára.
Hűvös februári este volt amikor kilépett az ajtón...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.