Szeretem a gesztenyét! Igaz csak a püré változatával lehet (bárhol, bármikor) elkényeztetni, azt viszont annyira szeretem, hogy gyerekkoromban néha még az élesztőt is sikerült letejszínhabozni, s véletlen megkostolni gesztenye helyett. Mondanom sem kell ahol bejött, ott ki is ürült egy percen belül. Ennek ellenére sosem találkoztam Esztivel. Egészen tegnapig. A kezembe nyomták. A neve valahogy ismerősen csengett, lehet volt is vele futó kalandom, de mély nyomokat akkor még nem hagyott bennem. Ellentétben a tegnappal. Bejött. Már ránézésre láttam, nem egy "mai csirkével" van dolgom, mondhatni megasszonyosodott lelkem. Rénézésre ugyan megmaradt a fiatalos arc, de a fényes aranycsomagolás modern öltözéket tükrözött. Ahogy utánnanéztem ki is ő valőjában, megtaláltam hogy már a 80-as évek elején hódított. Az ötlet gondolom Túró Rudolf mintájára született, csináljunk csokiban forgatott gesztenyerudat, s mivel már volt egy fiúnk, Rudi, legyen egy lányunk Eszti. Meg nem erősített tapasztalatok alapján korábban tej alapú gésztenyepürés massza, mára már csak pürét tartalmaz, így Eszti az idő alatt picit átalakult, miután 2011-ben újra ellepte a boltok polcát. Az ugyan nem valószínű, hogy a mai fiatalok tömege fogja majszolni az iskolapadban eme fenséges deszertet, de biztos lesz gyerek aki két Mars, és egy Snickers között valami másra vágyik. S de jó lesz ha tudni fogja, hogy egy kíváló magyar árut csemegézik épp, amely már szív, és golyó alakban is kapható! Szeretem hát Esztit, szeretem a Retrót, s legközelebb én fogok megkínálni mást Gesztenye Eszterből!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.