Mindig ott lapult a konyhaszekrényben, s bár akkoriban még nem kávéztam, (csak a kávéba mártogatott kockacukrot szopogathattam) illatát - vagy inkább szagát - a mai napig nem felejtem. Nem is tudom szüleim hogy bírták meginni az ebből alkotott feketelevest. Akkoriban jól álltunk műanyaggal, nem is lehetne a csomagolás csakis kemény plastic-doboz. Talán ennek köszönhette azt az áporodott szagát ami átjárta. Azonnal oldódó, vagyis instant. Nem ám 3 az 1-ben, vagy 5 a 2-ben, szimplán instant kávé, bivalyerős, kiábrándító, és brazil...de szerettük, igaz más nem is volt ebben a "műfajban". Főleg a doboza érdekelt, mert kisebb házi barkácsolással átalakítható volt persellyé, papírpénztartóvá, de tartottunk benne csavarokat, gombokat, s minden ami apró és koncentrált raktározást igényelt. Később gyártódott üvegcsékben is, de az már nem volt az igazi.
Mindkét kávénak különös ismertetőjegye volt a kávéscsészét szorongató török gyerek, aki a doboz- és üvegfedőkön domborodott ki teljes valóságában. Ő volt a gyártó: a Zamat Kávé és Kekszgyár (ami a Nestlé Hungária jogelődje) emblémája, kabalafigurája, aki komoly marketinges munka árán felkerült néhány színes (emlékszem nekünk zöld alapon volt sárga nadrággal) falvédőre is, onnan aztán mindenkinek eszébe juthatott...Jajj a kávém elfelejtettem meginni! Hát nem édes? Mosolyog, 150 év ide vagy oda... S hol volt ekkor még Julius Meinl :D
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
henji 2010.09.03. 16:43:45