Jó dolog felérni egy lépcső tetejére, nem igaz? De a legelső lépcsőfokot megtenni mindig nehéz feladat. Így van ez a célokkal is. A célok fontosak, életünkben központi szerepet kell hogy játszanak. Olyanok mint a lépcsők. Ha nincsenek, könnyed a járás, de értelmetlen, mondhatni céltalan. Ha van, akkor el kell indulni felfelé. Rögös az út oda, nem kevés kitartás kell hozzá. Manapság egyre több a nehezítő körülmény. Kezdetben magunknak nehezítünk, majd a magassággal jönnek a külső tényezők megszámlálhatatlanul. Számoljuk a fokokat, mintha sose lenne vége. Sok-sok akaraterő, hit, és szeretet kell a magasság leküzdéséhez. De minél magasabbra jutunk annál könnyebb lesz az a bizonyos út. Fogynak a fokok, közeleg a tető, a cél. S ha felértünk, onnan büszkén nézhetünk lefelé, megcsináltuk! Fel is néznek ránk, hisz feljutottunk! Fent megpihenünk egy picit, erőt gyűjtünk, hogy aztán egy új lépcső megmászása ne okozzon gondot. Ám az új első fokai, semmivel sem könnyebbek. Ilyen az élet, egy nagyon hosszú lépcső, vagyis a céljaink sorozata.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.